Adót emelne az önkormányzat, de az egri óvodások részére már nem jut mikuláscsomagra
Az alábbi jegyzet az Ugytudjuk márciusi printjében jelent meg. Mivel éppen most nagyon aktuálisnak éreztük, így újra megosztjuk olvasóinkkal.
Azt mesélte nekem a nagymamám, hogy az ő idejében nem szöktek csak úgy fel hipp-hopp a termékek árai. A kenyér 3 forint 20 fillér volt és ez az ár olyan atombiztos volt, hogyha esett, ha nem esett, ha bő volt a gabonatermés vagy éppen silány, a boltban akkor sem kellett többet fizetni.
Más volt már a hússal. Igaz, az sem volt drága, csak éppen nem volt. Hosszú sorokban kellett kivárni, amíg a vásárló bejutott a henteshez, ott meg aztán nem azt kapott, amit csak kért, hanem azt kért, amit éppen kapott. Emlékszem gyermekkorom kedvenc csemegéjére, a mai napig szeretett velőskenyérre. Talán ennyi idő távlatából már leírhatom, hogy családi protekcióval jutottunk hozzá némi velőhöz, így lettünk mi, ha csak egyetlen vacsora erejéig is a kevés kiváltságosok egyike.
Most én mesélem a nagyikámnak, hogy itt vannak a hatósági árak. Fixen tankolunk, befagyott a csirke és a sertéshús ára, a cukor, a liszt az olaj sem emelkedik már jó ideje. A mamikám meg úgy érzi, megfiatalodott, hiszen bő harminc évvel ezelőtt volt hasonló a piacgazdaság.
Csakhogy a mama gyanakodni kezdett - nem csoda, sokat látott bölcs asszony, aki a kilencvenedikbe lépett -, és ha minden jól megy, jövőre tölti is. Mamikám jól tudja, hogy ingyen semmi nincs, és az sem járja, hogy ráfizetéssel kereskedjenek.
Ki fogja végül a különbséget megfizetni? – bökte ki végül a kérdést.
Mi, mamikám, azt gyanítom, csakis mi fogunk erre még ráfizetni – válaszoltam neki.
Szegény mama azóta is nyugtalan.
(Via ugytudjuk.hu)
Címlapfotó: MTI/Balogh Zoltán
