Az alábbiakban egy volt MDF-s politikus írását közöljük.

Olvasom a minap, hogy „30 éve szabadon” elnevezéssel húsz tagú emlékbizottságot alakított a kormány a politikai rendszerváltás méltó megünneplésére. Nos, valóban kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget a halványuló emlékek felidézésére, és a számvetésre. Honnan indultunk, és milyen állomásokon át jutottunk el oda, hogy az egykori követeléseink ma ismét országos tüntetések jelszavaiban köszönhetnek vissza. Hol és mikor tévesztettünk utat?

Heves megyében a fordulat évének egyik kitüntetett pillanata az éppen harminc esztendővel ezelőtt, 1989. január 21-én, az egri sportcsarnokban megrendezett pártértekezlet volt. A Heves megyei pártállami vezetők több száz fős közössége először szembesült közvetlen közelből az ellenzék hangjával. És döbbenhetett rá, hogy csakugyan vége annak a világnak, amiben korábban olyan otthonosan érezhette magát. A megyei pártbizottság a nyitás jegyében, felszólalási lehetőséget is kínálva, meghívót küldött a rendezvényre a legnagyobb ellenzéki szervezetnek, az MDF-nek. A szervezet egyik vezetőjeként éltem a lehetőséggel, és az alábbi előadással üdvözöltem a pártértekezletet a szónoki emelvényről. A szöveg tavasszal, az egyik újonnan indult ellenzéki lapban, a Hitelben kapott nagyobb nyilvánosságot. Ezt a változatot adom közre újra.

"Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Köszönöm a megyei pártbizottság meghívását, a párbeszédkészség e kétségtelen jelét, az MDF megyei szervezetei és a magam nevében. Őszintén reméljük, hogy nem csupán a hatalmát átmenteni akaró jelenlegi vezetés kényszerű alkalmazkodását jelzi ez a megváltozott politikai helyzethez, hanem legalább ennyire kifejeződése annak is, hogy felülkerekednek Heves megyében a párton belül azok az erők, amelyek komolyan veszik a megújulás jelszavát, és képesek lesznek ezt tettekre is váltani.

Egyetlen képviselője vagyok itt Önök között azoknak az új közösségeknek, amelyek hangot adva a magyar társadalom politikából kisemmizett millióinak, Heves megyében is létrehozták az elmúlt évben a független szervezeteiket, és már nem csupán részt kérnek a politikából, hanem elveszik a maguk részét, és részt vesznek alakításában. Nincs ugyan felhatalmazásom rá, hogy mindannyiójuk nevében beszéljek, de azt hiszem, szavaim nemcsak a Magyar Demokrata Fórum felfogását tükrözik, hanem szükségképpen kifejezik a Fidesz, a Kisgazdapárt, a Szabad Demokraták Szövetsége stb. véleményét is. És úgy hiszem, nyugodtan mondhatom, azokét a százezrekét is a megyében, akik még csendben vannak, akik még nem léptek ki a közélet színpadára. Tudom persze, hogy évtizedeken át a párttagok tízezrei is ki voltak rekesztve a valóságos politikából, de őket most, gondolom, képviselik Önök.

Abban a kevés időben, ami rendelkezésemre áll, egyetlen gondolatmenetet szeretnék a figyelmükbe ajánlani. Válságban van a Szovjetúnió. Válságban van Magyarország is, súlyos válságban, és ebbe a válságba az Önök pártja vezette bele országunkat, ezt Önök éppúgy jól tudják, mint mi. De éppen ezért, ha válságról kell ma beszélni Magyarországon, akkor mindenekelőtt az MSZMP válságáról kell. Az MSZMP ideológiája omlott össze, korábbi elképzelése a világ változásáról, a társadalom törvényszerűségeiről, arról, hogy mi a jó és mi a rossz, hogyan kell működnie a gazdaságnak, kultúrának, milyennek kell lennie a politikának stb. Sorolhatnánk vég nélkül.

Csakhogy az MSZMP és jogelődje, az MDP negyven évig monopolizálta a hatalmat, és az élet minden megnyilánulására kiterjesztette uralmát. Ebben a világban így vagy úgy, de minden életszféra és minden történés magán viselte e hatalmi monopólium lenyomatát. Ezért változott az Önök pártjának válsága szükségszerűen a magyar társadalom általános válságává. És ezért nem szabadulhatunk meg ettől a válságtól, ha Önök, a párt tagsága, nem képesek a saját pártjuk válságára értelmes választ adni.

Gondolják meg, kérem, nem méltányolható-e, ha az MSZMP-n kívüli milliók ma azt mondják: a legkevesebb, amit joggal elvárhatunk az MSZMP-től e negyvenéves kísérlet után, hogy ez a párt a saját válságának gyötrelmeivel nem zúdít újabb szenvedést a magyar nép nyakába. Hogy úgy oldja meg a saját identitás- és szerepválságát, hogy ne keletkezzen ebből újabb vér- és könnyáradat. Ha valamitől félnünk kell és félnie kell az MSZMP-nek, nem az új társadalmi szervezetek hatalmi ambícióitól, hanem saját magától, attól, hogy nem lesz képes idejében feldolgozni azt a sokkoló élményt, amit korábbi világképének és politikájának összeomlása idézett elő tagsága jelentős részében.

Hadd emlékeztessek arra, hogy azok a politikai pártok, a Nemzeti Parasztpárt, Kisgazdapárt, Szociáldemokrata Párt stb., amelyek hagyományaihoz kapcsolódva létrejöttek Magyarországon a jelentősebb új társadalmi szervezetek, sohasem kívántak erőszakos eszközökhöz nyúlni a hatalomért folytatott politikai küzdelemben. Ők kötelezőnek tekintették magukra nézve a parlamenti demokrácia játékszabályait 1948 előtt is. A politikai hatalomból egy morzsányival sem óhajtottak nagyobb szeletet elvenni, mint amire a magyar nép demokratikus választásokon felhatalmazást ad nekik a szavazataival. És nem azért, mert nem volt lehetőségük erőszakot alkalmazni. Hanem mert valóban a népfelség elve alapján álltak, már akkor meg voltak győződve arról, hogy a magyar nép érett a demokráciára, és csak ő lehet hivatott eldönteni, hogy kit emel maga fölé, a maga szolgálatára.

Ezek a pártok nem mondták azt akkor sem, és a mai utódaik, szellemi örököseik sem mondják, hogy tudományos világnézet van a birtokukban, hogy az övék a jövőbe látás képessége, hogy ők garantálják a magyar népnek a boldog jövőt, és ezért joguk, sőt kötelességük, hogy mindenki mást lesöpörjenek a politikai porondról. Válogatás nélkül az eszközökben, nem vetve meg az erőszakot és a választási csalást sem. Nem, ezt az MSZMP elődje, az MKP és az MDP gondolta és tette. Annak az időnek a többi pártjai csupán azt mondták, hogy a valóságos emberek jelenben megmutatkozó érdekeit akarják képviselni,
mert csak ezzel szolgálhatják a jobb jövőt is. És rábízzák a magyar nép ítélőerejére, hogy mire taksálja elképzeléseiket, politikai programjukat.

Az új társadalmi szervezetek sem akarnak mást, és ha tehetnék, sem kívánnának más eszközöket maguknak, csak amit a politikai demokrácia játékszabályai lehetővé tesznek s megengednek. És nem kérnek majd nagyobb részt a hatalomból, csak amit a magyar nép a demokratikus választásokon nekik ítél.

Azt kívánjuk az MSZMP-nek általában: hogy legyen elegendő bölcsessége szembenézni ezzel a múlttal és szakítani vele. A pártértekezlet küldötteinek pedig: hogy legyen erejük megkezdeni a megyében ezt a nem könnyű feladatot. Legyen elegendő bátorságuk a szembenézésre, és nemcsak három vagy négy évvel, ahogy a programtervezetből kiveszem, hanem legalább negyvennel. És legyen elegendő erejük a személyi konzekvenciák levonására rábírni azokat a megyei vezetőket, akik a Kádár-korszak hanyatlásának éveiben, amikor itt-ott már újra reformszellők fújdogáltak, azzal szereztek hírt s nevet az országban Heves megyének, hogy recski, gyöngyöshalászi, nagyrédei, ostorosi, herédi stb. ügyeket produkáltak. Ha úgy kívánták az érdekeik, a törvények semmibevételére ösztönözték apparátusaikat; csírájukban folytották el a hatalom ellenőrzésére törekvő állampolgári kezdeményezéseket.

És súlyos felelősség terheli őket azért, hogy a megyében is virágzik a korrupció. Tartok tőle, hogy a Tanácsi Építők korábbi és a Mátraaljai Szénbányák friss ügye csupán a csúcsát villantják meg egy jéghegynek. A vezetők változásától ugyan itt sem lesznek kevesebben holnap, akik a létminimum alatt élnek, nem lesz olcsóbb holnapután a kenyér, nem lesznek kevesebben, akik a munkájuk elvesztésétől rettegnek, nem lesz kisebb a tanácstalanság és az ingerültség. A gazdagok ugyanúgy gazdagok lesznek, és szegények a szegények. És ugyanarra a ködös, bizonytalan jövőre ébrednek majd Heves megyében is tíz- és százezrek, mint ma.

De lenne mégis egy bíztató jel. Megteremtődne az esély. Adva volna a politikai előfeltétele, hogy elindulhasson az MSZMP Heves megyében egy új öntudat felé. Ami csak abból származhat, hogy következetesen szakít sztálinista, neosztálinista múltjával, és őszintén vállalja a politikai megméretést, a demokratikus szabályok között zajló politikai küzdelmet. Az új öntudathoz bizonyosan nem juthat el retorikus öngerjesztéssel, a hang megemelésével, az erővel való fenygetőzéssel, de a kulisszák puszta átfestésével és manipulációkkal sem. Csak türelemmel, mély önvizsgálattal és önbírálattal, a valóságos bajok tárgyszerű elemzésével és a párbeszéd következetes vállalásával.

Erre az új, reformeri öntudatra legelsősorban a válságban lévő kommunista pártnak, az Önök pártjának van szüksége. De mi, az MSZMP-n kívüli társadalom is mélységesen érdekeltek vagyunk benne, hogy az Önök pártja szert tegyen erre az új öntudatra és önbecsülésre. Enélkül ugyanis nehéz elképzelni, hogy őszintén elfogadhatja a kiegyezés gondolatát a
társadalommal, a békés hatalommegosztás perspektíváját.

Valamennyiünk érdekében, Magyarország jobb jövője érdekében ehhez és nem máshoz
kívánok Önöknek sok erőt, politikai bölcsességet.”

*Jelentéktelen eltérésekkel és az utolsó két bekezdés kivételével elhangzott az MSZMP Heves megyei pártértekezletén 1989. január 21-én. Mivel a felszólalásra kiszabott idő lejárt, és a küldöttek egy kisebb, aktív csoportja tapssal jelezte, hogy elfogyott a türelem, az utolsó gondolatokról kénytelen voltam lemondani.