2024. április 19., Emma

Vélemény

#kultúra #színház

Csepürágók szintjére süllyedt mostanra az egri színház körüli vita

Domán Dániel 2021.11.25. 08:43

Újra politikai játszma a színház körül, Blaskó nem engedi el az igazgatói széket egy zavaros megállapodásnak köszönhetően.

 

A mai közgyűlésen a képviselő-testület arról dönt, hogy milyen ütemtervben alakítják át a Gárdonyi Géza Színházat non profit kft-vé. Mivel így a színház, mint intézmény megszűnne, egy év után újra kiírhatta volna az önkormányzat a színházigazgatói pályázatot, de ez a rész kikerült az előterjesztésből. Az intézmény átalakításával több lehetőség is nyílik az önkormányzat számára, hogy a Gárdonyi Géza Színház életében új időszámítás vegye kezdetét, azonban Blaskó Balázs jelenlegi igazgató ragaszkodik a pozíciójához úgy, hogy egy teljesen nonszensz jogszabályba kapaszkodik.

 

Végérvényesen politikai harccá fajult a Gárdonyi Géza Színház körüli események sora. Az ügy előzménye, hogy tavaly Blaskó Balázs igazgatói mandátuma lejárt, új pályázatot írt ki az egri önkormányzat, így hosszú évek óta új vezetése lehetett volna a teátrumnak. Nem lett. Itt vált követhetetlenné a történet. A probléma forrása egy két évvel ezelőtt hozott jogszabály, amely a Fidesz kormány kulturkampfjának is része. Vegyük sorba, hogy miért visszás ez és miért lehet még Blaskó Balázs most is igazgató.

 

A megállapodás, ami lényegében semmis

 

2019 decemberében egy olyan jogszabály lépett életbe, amely a közös (önkormányzati és állami) fenntartású színházak esetében előírja, hogy az EMMI-nek és az önkormányzatnak megállapodást kell kötnie a működtetésről, ha továbbra is közösen finanszírozzák a színházat. Ebben a megállapodásban az állam – a „Társműködtető” – kötelezettsége csakis az adott év költségvetési támogatás biztosítása. (Ez az kb. 300 millió, amit megvontak volna a Gárdonyi Géza színháztól, a pontos összeget nem ismerjük) A „Fenntartó” – tehát a tulajdonost (vagyis az egri önkormányzat) szigorúbban kötelezi dolgokra, mint például az igazgató megválasztására. A megállapodás 13. b) pontja szerint:

 

 

- részlet a vidéki önkormányzatok megállapodásából.

 

A polgármester egymaga aláírta ezt a megállapodást a különleges jogrend idején annak reményében, hogy a támogatást továbbra is kapja, cserébe a szakmai bizottság által javasolt igazgatót támogatnia kell majd. Magyarán, az állam megzsarolja a polgármestert, hogy ha nem úgy táncol, ahogy ő fütyül, akkor nem jön a pénz. Az említett jogszabály a 2019-es önkormányzati választások után született egyértelműen azért, hogy az ellenzéki vezetésű városok polgármestereinek csak úgy legyen lehetősége kinevezni új igazgatót, ha lemond arról a támogatásról, ami 2019 december előtt automatikusan járt minden közös működtetésű színházzal rendelkező városnak. Nyilvánvalóan egy fideszes vezetésű városnak ez akkor sem volt gond, nem változott semmi. Az önkormányzati törvény szerint a színház vezetőjét az önkormányzat képviselő-testülete nevezi ki, amennyiben törvény kivételt nem tesz. A „megállapodás” pedig nem írhatja felül ezt a törvényt. Mötv 41. § hetes pontja szerint:

 

 

Ezeket a megállapodásokat több kulturális szakember szóvátette, mert gyakorlatilag mind az előadó-művészeti törvénnyel, mind az önkormányzati törvénnyel és az alaptörvénnyel is szembegy. A megállapodás nem kényszerítő erejű, a polgármesternek tehát nem kellett volna aláírnia, csak nem volt más lehetősége, bedőlt a zsarolásnak.

 

Mirkóczkinak nem kellett volna visszatáncolnia az új színházigazgató kinevezésétől

 

A tavaly nyáron aláírt megállapodás tehát kimondja, hogy az EMMI-delegált szakmai bizottság által támogatott igazgatói pályázatról dönthet Eger közgyűlése. A bizottság egyedül Blaskó Balázst támogatta, a közgyűlés viszont a Miskolci Nemzeti Színház színész-rendezőjét, Szőcs Artúr mellett döntött a tavaly októberi közgyűlésen. Ekkor indítottak a kormánypárti politikusok és Blaskó Balázs is olyan hadjáratot indított, amelyben azt ecsetelték, hogy az egri önkormányat közös fenntartási szerződést szegi meg, ha nem Blaskó marad az igazgató. A színház körüli események többször bejárták az országos sajtót, ezzel követhetetlenné téve az ügyet, és talán ez is volt a cél. Ehhez hozzátartozik, hogy a kormánypárti sajtók boszorkányüldözésnek titulálják a történéseket és előszeretettel mossák össze a Kelelem Csaba tragikus halálával kapcsolatos eseményekkel. Ezt viszont szigorúan ketté kell választanunk még akkor is, ha most megint forró az ügy.

 

Mirkóczki Ádámnak a megállapodás értelmében – mivel nem Blaskó Balázst támogatták- tárgyalásokat kellett kezdeményeznie az EMMI-vel, illetve Kásler Miklós miniszterrel. „Ha az egri közgyűlés döntését helyben hagyjuk Szőcs Artúr kinevezéséről, akkor 600 millió forinttal rövidítik meg a várost. Vagyis nem csak a színház jövő évi állami támogatását bukja Eger, de visszafizettetik az idei támogatást is. Ezt nevezhetjük zsarolásnak.” - mondta az Egri Ügyeknek akkor Mirkóczki Ádám. Az éves támogatásról itt olvasható, hogy a megállapodás ezzel kapcsolatban is homályosan fogalmaz. A dokumentum így szól ezekről:

 


Ha Blaskó Balázs tavaly végig igazgató volt, akkor semmilyen jogon nem vonhatta volna vissza a 2020-as évi kb. 300 milliót sem, nemhogy az ezévit. Ráadásul Blaskó a mai napig igazgató, mostani közgyűlésre sem került be az új színházigazgató pályázat kiírása, tehát erre az évre se zsarolható meg a polgármester a támogatás megvonásával. Tudomásunk szerint az idei támogatást meg sem érkezett és külön szórakoztató, hogy szeptember elején egyszeri 100 millió forintos támogatásról döntött az EMMI, amely az önkormányzat fenntartásában működő kulturális intézményeink (értsd: EKMK, Bábszínház…stb) kiadásaira fordítható, Blaskó pedig a teljes összeget magának követeli. Az sem tiszta, hogy miért kell minden évben támogatói okirat keretében aláírni a támogatást, miközben a megállapodás maga öt évre szól. A megállapodás 17. pontja így szól arról, hogy ha valaki a kötelezettségét megszegi:

 


Mirkóczki Ádám elmondása szerint - mielőtt még visszavonta volna Szőcs Artúr kinevezését - a tárgyalásokon elment a falig, de erről konkrétat azóta sem tudtunk meg. Annyit mondott akkor, hogy az EMMI semmilyen kompromisszumra nem volt hajlandó. A polgármesternek annyit kellett volna tennie, hogy alaposan és nyilvánosan megindokolja a döntését, főleg úgy, hogy azóta teljesen egyértelmű, hogy Blaskó Balázs képtelen együttműködni az önkormányzattal és amikor meg kell védenie a helyzetét mindent bevet, háttérben a kormánypártiak erejével. A polgármester megtehette volna azt is, hogy tényleg felrúgja a megállapodást és sarokba szorítja az EMMI-t, hogy vajon képes-e megvonni a támogatást, így teljes csődbe vinni a színházat egy járvány közepén, veszélyeztetve a dolgozók megélhetését is. Eddig egyik polgármester sem merte ezt megjátszani.

 

Álszent, hogy Blaskó a szakmába és a járványba burkolózik

 

Tagadhatatlan, hogy a szakmai bizottság feladata az EMMI szándékának valóra váltása, hiszen egyedüliként Blaskó Balázst támogatták. Legalábbis a fideszes képviselők és maga Blaskó mindig is erre hivatkazott, holott ez nem teljesen igaz. Lehet jönni azzal, hogy mekkora szakmai döntés született a bizottság által, azért az mégiscsak meredek, hogy az egriek által választott önkormányzat nem dönthet szabadon arról, hogy kit kíván a színház élére. Blaskó Balázs tavaly év elején úgy nyilatkozott, hogy nem indul újra az igazgatói székért. Később juthatott el a tudatáig, hogy gyakorlatilag a „megállapodás” életben tarthatja, bármit is csinál az egri önkormányzat. Azóta vívják a harcukat, így a mostani közgyűlési döntés is csak arról szól majd, hogy a Fidesz ellehetetlenítse azt, hogy a város bármit is változtatossan a színház életében. Ha Blaskónak maradt is egy cseppnyi szakmai renoméja, az az utolsó másfél évben nullára csökkent és avanzsált teljes értékű politikussá, miközben az egri színház megítélése országos szakmai körökben is határozottan csapnivaló. A járvány okozta gazdasági nehézségekre hivatkozás egy dolog, talán még el is fogadható egy ideig, ezt pedig a szakmai bizottság is így látta, azonban sohasem mondta ki teljesen az áment Blaskó pályázatra, főleg nem öt évre.

 

Megszereztük azt a hanganyagot, amelyben hallható a végleges javaslat a szakmai bizottság által. A teljes hanganyagban az EMMI tagja(i) többször bírálják Blaskót és a működését. Elmondják, hogy a legjobb az lenne, hogy ne betonozzák be Blaskót újabb öt évre és közben Szőcs Artúr fokozatosan tanulja bele az igazgatói munkába. A felvételen elhangzik, hogy az sem volt érthető se a bizottság, se Mirkóczki Ádám részéről, hogy miként tegyék fel szavazásra a közgyűlésen az igazgató személyéről való döntést. Egy önkormányzati alkalmazott ekkor közbeszól, hogy csak arról dönthet a közgyűlés, hogy Blaskó maradjon az igazgató. Rögtön egy bizottsági tag tisztázza a jogi helyzetet, hogy nem kötelező elfogadni a közgyűlésnek a bizottság döntését. Ekkor felolvassák a fent hivatkozott passzust is, ami a megállapodásban (az egriben majdnem szószerint) szerepel. Végül így zárják:

Nem kötelező ez, csak egy ajánlás. Lelkiismeretünk szerint azt tudjuk javasolni, hogy Balázs maradjon. Ne öt évig, hanem korlátosan. Az Artúrt nem merem úgy ajánlani, hogy nem járja körbe az önkormányzat, hogy biztos-e benne, hogy ő ezt, mint igazgató képes-e. Mint művészeti vezető, úgy biztos.

Az Artúr hatalmasat csalódna, hogyha most veszi át, akkor nem tudna mit tenni. Nem a szakmájával kell, hogy foglalkozzon, hanem azzal, hogy tönkrement, elfogyott, kifogyott a…

Frissítés: a színházzal foglalkozó napirendi pontot végül Mirkóczki Ádám visszavonta, így azt nem tárgyalta a közgyűlés.

 

(indexkép: Ilovszky Béla, www.gardonyiszinhaz.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló