2021. november 29., Taksony

Eger ügye

Az egri Fidesz a kormányhivatalhoz fordult Szőcs Artur színházigazgatói kinevezése miatt

2019.11.30. 00:00

Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek.

 

A Megyeháza előtt tartott sajtótájékoztatót hétfőn az egri Fidesz-frakció két képviselője, Kovács Cs. Tamás és Lombeczki Gábor. A tájékoztató apropója az volt, hogy törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek a Kormányhivatalnál amiatt, hogy az Eger irányító Egységben a Városért Egyesület frakció Szőcs Artur színházigazgatóvá való kinevezéséről döntött.

 

Ahogy azt az Egri Ügyek többször is megírta, a kijelölt szakmai bizottság a jelenlegi direktor, Blaskó Balázs pályázatát támogatta, és a Fidesz frakcióvezetője, Oroján Sándor már a közgyűlésben is szerződésszegésnek nevezte, hogy a városvezetés mást akar kinevezni. A Fidesz a színházat felerészben finanszírozó Emberi Erőforrások Minisztériumával való megállapodásra hivatkozott, amely szerint a szakmai bizottságnak kell döntenie az igazgató személyéről.

 

Kovács Cs. Tamás a hétfői sajtótájékoztatón is arról beszélt, hogy a Szőcs támogatásáról szóló döntés az együttműködési megállapodással ellentétes, ezért nem szabályos, nem jogszerű. A képviselő szerint ezzel veszélybe kerülhet a minisztérium által biztosított 300 milliós támogatás, valamint 50 ember munkhahelye és az egri kultúra is.

 

Szőcs Artur (Fotó: Domán Dániel)

 

"Nem szerettük volna, hogy ez a helyzet előálljon, és nem szeretnénk azt se, hogyha szabálytalanul, jogszabályba ütközően hozna Eger Megyei Jogú Város képviselőtestülete döntéseket. Ezért most benyújtjuk ezt a törvényesség kontrollra vonatkozó kérelmünket" – fogalmazott a képviselő.

 

Mirkóczki Ádám polgármester a portálunkhoz eljuttatott közleményében úgy reagált a tájékoztatón elhangzottakra, hogy ez ellentétes azzal, amit a Fidesz a közgyűlésen mondott, akkor ugyanis "egyértelművé tették, bármelyik jelölt mellett születik döntés, azt elfogadják és mindent megtesznek a színház finanszírozásáért, annak stabil működéséért".

 

A településvezető szerint az egri Fidesz egy jogszerűen meghozott közgyűlési döntést akar asemmissé tenni, és ezzel további bizonytalanságot okoznak a Gárdonyi Géza Színháznak és minden dolgozójának. A városvezetés továbbá számon kérte Oroján Sándornak azt az ígéretét, hogy segíteni fog, hogy a város ne veszítse el a támogatást.

 

A színházigazgató személyéről egyébként végül Mirkóczki Ádám és Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterének tárgyalásai során kell majd megállapodni.

 

(Indexkép: visiteger.com)

 

Hiába nevezték ki Szőcs Arturt, az egri Fidesz-vezér szerint nem lesz belőle színházigazgató

 

Bukja Eger a színház állami támogatását? Kemény vita a közgyűlésben az igazgatóválasztásról

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló