2024. április 19., Emma

Vélemény

Az egriekre hivatkozva hazudozik az egri Fidesz, majd meghívták a várba Sargentinit

Kondor András 2019.11.30. 00:00

Nagy kockázatot nem vállaltak, tudják, hogy nem fog eljönni. De legalább majd lehet tovább szítani a gyűlöletet.

 

A párt helyi alelnöke azt állítja: egy csomó egri keresi a Fideszt, hogy a párt magyarázza már el nekik, mi is ez a Sargentini-jelentés és az milyen hatással van Magyarországra. Az egri Fidesz pedig korrekt és higgadt, ezért elmondják, hogy mi is ez, idézzük a magyarázat egy fontos részét: „A bevándorláspárti európai liberálisok brüsszeli támadásáról van szó, Soros György kottájából játszanak, és megbélyegzik Magyarországot”.

 

Ezt a mondatot Oroján Sándor, az egri Fidesz ügyvezető alelnöke mondta hétfői sajtótájékoztatóján, majd bejelentette, hogy küldenek egy ingyenes várbelépőt Judith Sargentini Európai Parlamenti képviselőnek és meghívták Egerbe, ahol szeretnék neki megmutatni, hogy itt évszázadokon át védték hazánkat és Európát is, a politikus így hátha megtanulja a leckét.

 

Oroján Sándor boldog. Fotó: TV Eger

 

Az teljesen mindegy, hogy ki van kormányon, általános jelenség, hogy a történéseket igyekeznek a maguk szemszögéből úgy csűrni, csavarni, hogy az kevésbé legyen rájuk nézve negatív. Az is érthető, hogy egyes bonyolult politikai eseményeket próbálnak leegyszerűsíteni, hiszen így könnyebb az állampolgárokkal kommunikálni. De a nyílt hazugság és a szándékos megtévesztés már kevésbe tolerálható.

 

Tényleg ez lenne a jelentés lényege?

 

Ha a Fidesztől kérdezik is az emberek, mi is az a Sargentini-jelentés és annak mi a háttere, és melyek a lehetséges következményei az előző heti szavazásnak, arra a legbutább és egyik leghazugabb válasz az, amit fentebb is idéztünk Orojántól, és amelyet most ide is bemásolunk, hogy ízlelgessük:

 

„A bevándorláspárti európai liberálisok brüsszeli támadásáról van szó, Soros György kottájából játszanak, és megbélyegzik Magyarországot”.

 

Egy cseppet sem zavarja a Fideszt, hogy nem csak az európai liberálisok szavazták meg a jelentést, hanem annak a jobboldali pártszövetségnek, az Európai Néppártnak a képviselőinek többsége, amely tagja a Fidesz. A mondat többi sületlenségeiről nem is beszélve.

 

A másik: Oroján és az egri Fidesz egy szót sem szól arról, hogy valójában mi a jelentés tartalma. Próbálják a bevándorláscécóra terelni a szót – azt is ferdítésekkel és hazugságokkal –, miközben ha valaki vette volna a fáradtságot, és beleolvasott volna a dokumentumba, látná: a migráció kérdése elenyésző helyet foglal el a számos egyéb kifogás között. De kit is zavar ez a kormányoldalon, ha lehet sorosozni, migránsozni és eljátszani azt, hogy itt mindenki hülye, csak a Fidesz és Orbán Viktor a császár!

 

Inkább a cirkusz, mint a hiteles párbeszéd

 

A jelentés egyébként 12 témakörben tett kifogásokat a magyarországi működéssel kapcsolatban: komoly problémákat állapított meg egyebek között az alkotmányos és a választási rendszer kapcsán, az igazságszolgáltatás függetlensége terén is említ hiányosságokat, kiemeli a hazánkban látott korrupció mértékét, a tudományos élet és a vallásszabadság problematikáját. Azt is részletezi és kifogásolja, hogy a Fidesz propagandacélokra használja a köztévét és a közrádiókat, de említi a kisebbségekkel szembeni gyűlöletkeltést, az egyesülési szabadság és az egyenlő bánásmód hiányosságait is.

 

Ha az egri Fidesz el szeretné magyarázni, mi is ez, akkor részletesen elmondaná, mi is a gondja a pontokba szedett konkrétumokkal. De eszük ágában sincs, egyrészt, mert akkor néhány megmagyarázhatatlan tényre is felhívnák a figyelmet, másrészt pedig könnyebb migránsozni, sorosozni, brüsszelezni. Sargentiniről meg tudják, hogy egy ingyen várbelépőért nem fog Egerbe jönni, miért is tenné. Tehát ez az egész nem más, mint egy politikai cirkusz, amellyel tovább szédítik és hergelik a népet. Sajnos.

 

És ha valakit érdekel, hogy mi is ez a 7-es cikk alapján történt szavazás, és milyen következményekkel járhat, talán a legegyszerűbben IDE KATTINTVA az Európai Parlament oldalán található szöveg és infografika alapján lehet megérteni. 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló