2024. április 16., Csongor

Vélemény

Az egri Fidesz bemutatta: ha kell, szembeokádják még a saját választóikat is a hatalomért

Kondor András 2019.11.30. 00:00

És igen, bocs az illetlen szóhasználatért. De hogyan is lehetne kifejezni mindazt, amit művel a kormánypárt egri tagozata?

 

Egy nap és egy hónap van még a kampányidőszakból, de már most kijelenthető, ennyire mocskos, aljas és a hatalomvágytól fűtöttek hazugságaitól hangos kampánya még sosem volt Egernek. Annak az Egernek, ahol a helyhatósági választásokon korábban még érzékelhető volt némi tisztelet az ellenfelek, de ami a legfontosabb: a választók irányába. Ez mára már teljesen eltűnt, a kampányidőszak tulajdonképpen arról szól, hogy a Fidesz hogyan tud otromba hazugságokkal erőt demonstrálni. A kormánypárt érdemi program nélkül láthatóan inkább arra rendezkedett be, hogy a közpénzből felduzzasztott egri propagandagépezetével hogyan tudja elérni, hogy megtartsák a hatalmat, akár annak az árán, hogy teljesen hülyének nézik még a saját választóikat is.

 

A helyzet paradoxona tényleg az, hogy,

 

miközben elvileg ez az egész cécó a választók kegyeiért folyik, a Fidesz egy IQ-hiányos, idióta, magáról és a környezetéről semmit sem tudó sejthalmazoknak nézi azokat a polgárokat, akik többségének jóvoltából irányíthatják a várost.

 

Holott itt már rég nem csak a város irányításáról van szó, hiszen a kormánypárt és emberei elfoglaltak minden valamirevaló pozíciót, amely befolyásolhatja a döntéshozást, kirekesztik, mi több, mára már üldözik az ellenvéleményt megfogalmazókat, és jól kialakított céghálózatukon keresztül irányítják, hogy kikhez is kerüljön az a közpénz, amely elvileg csakis az egriek segítésére érkezik. Elvileg.

 

Hol maradt a minimális, de tényleg csak a minimális épeszűség?

 

Arra, hogy ez a kampány nem lesz még nyomiban sem tisztességes, már korábban is lehetett számítani. Azzal, hogy országos mintára szép lassan kialakították azt az egri fideszes médiarendszert, amely minden tekintetben a kormánypárt szolgálatában áll, már évekkel ezelőtt elindult a helyi közéleti nyilvánosság lebutítása. Mára pedig ez a folyamat ott tart, hogy különösebb minőségi és etikai kontroll nélkül öntik a szennyes megnyilvánulásokat úgy, hogy a rendszer egésze tudja: mekkora hazugság az, amit leírnak és terjesztenek, de ez nem gond, hiszen éppen ez a rendszer lényege.

 

Az elmúlt napokban Egerben a fideszes pofátlanság és gátlástalanság tovább gyűrűzött, és megmutatkozott, olyan világban kell élnünk ebben a városban is, amelyben az ember jobb, ha elfogadja:

 

már felesleges azt gondolni, hogy na, ennél már lejjebb úgysem lehet, mert igenis lesz és lehet. Addig lehet, amíg ezt mi, választópolgárok hagyjuk.

 

Az aktuális legalja szintet az egri Fidesz ezen a héten, sőt, egy nap alatt több olyan akcióval érte el, amely egy normális országban egyből azt eredményezné, hogy ez a párt, de legalábbis azok a jelöltjei, akik arccal felvállalták az uszító és ostoba akciót, egy életre eltűnnek a közéletből. Ehelyett nálunk az a kormánypárt eszköze, hogy a hazugságból, a gyalázatos politikai performanszokból akar építeni hatalmat, és kétségkívül, eddig ez működött is.

 

Jönnek, már megint jönnek a migránsok!

 

Szerdán Gondos István, a Heves Megyei Közgyűlés fideszes tagja és Orosz Lászlóné egri fideszes önkormányzati képviselő néhány napon belül már második alkalommal állt ki az egriek elé, és közösen mantrázták, hogy az ellenzék és Mirkóczki Ádám polgármesterjelölt migránsokat telepítene az egri laktanyába. Egészen szürreális nézni, ahogy a két, politikusnak nevezett bohóc, báb képes a kamerába mondani például ilyet:

 

„Az egriek nem szeretnék, ha a laktanya úgynevezett no-go zóna lenne”.

 

Orosz Lászlóné és Gondos István. Képernyőfotó: Youtube/TV Eger 

 

És folytathatnánk a kiemeléseket, de minek. Egyértelmű, hogy hangulatkeltésre, megfélemlítésre és hazugsága épül a Fidesz minden kampánymozzanata. Szó sincs arról, hogy bárki az ellenzék közül menekülteket telepítene Egerbe, a laktanyába pedig főleg nem. De a Fidesznek jól esik ennyire hülyének és idiótának tekinteni a választókat először akkor, amikor ekkora baromságokat terjesztenek, aztán majd akkor, amikor tényleg egy menekült sem kerül a laktanya környékére, és majd mondhatják, hogy ez a kormánypárti politikusok miatt lett így, hiszen ők védik meg az országot, Egert és az egri laktanyát is.

 

Orwell is csettintene

 

Azonban nem is a migránsozás volt az ép elme és a gondolkodó emberek elleni legotrombább támadása az egri Fidesznek. Ehhez érdemes felidézni szerdai cikkünket, amiben leírtuk, hogy miként vándorolhattak át a Fidesz, pontosabban Habis László polgármester ajánlóíveiről az aláírások egy gyanúsan kamujelölt, a szinte senki által sem ismert Bódás Bianka íveire. Kiderült ugyanis, hogy olyan emberek aláírásai is szerepelnek Bódás Bianka ajánlóívein, akik nem is írtak alá a jelöltnek, csakis Habis Lászlónak. Közülük többen ezt fel is vállalják, illetve további több mint 30 olyan név is szerepel Bódás ívein, amelyek aláírási formája teljesen más, mint Habis László hasonló dokumentumain. Egyre erősödik a gyanú, hogy a Fidesz segített összeszedni a szükséges mennyiségű aláírást Bódás Biankának, és közben valakik egyszerűen csak átmásoltak egy rakás nevet Habis íveiről a független jelölt íveire. Erről IDE KATTINTVA olvashatnak részletesen.

 

Cikkünk megjelenése után elindult a téboly. A Fidesz nem tudta cáfolni az állításokat, helyette elkezdte a választók totális megtévesztését. Azt a látszatot szeretnék kelteni, hogy az ellenzék és portálunk főszerkesztője listázza az egrieket, begyűjti a választók adatait és azzal visszaél. Ezzel szemben az történt, hogy:

 

– lapunk főszerkesztője, dr. Csarnó Ákos Eger Megyei jogú Város Helyi Választási Bizottságának egyik delegáltja, vagyis egyik feladata az, hogy a leadott aláírásgyűjtő íveket és az azon szereplő nevek hitelességét vizsgálja. Mint ahogy a fideszes delegáltaknak is ez lett volna a dolguk, de nekik valamiért nem tűntek fel a gyanús egyezések;

 

– erre a Fidesz és a Fidesz propagandaoldala azért indít támadást, mert valaki kiszúrta, hogy gyanúsan egyeznek aláírások a fideszes polgármesterjelölt és a „független” jelölt, Bódás Bianka lapjain, miközben elvileg a kormánypártnak és Habis Lászlónak kellene a legmarkánsabban ez ellen fellépnie, hiszen a gyanú szerint az ő íveikről lettek átmásolva a nevek;

 

– időközben több egri írásba adta, hogy ők nem írtak alá csak Habis Lászlónak, Bódás Biankát nem támogattál aláírásukkal, és nem értik, miért szerepelhet ott a nevük Bódás ívein is;

 

– az egri Fidesz és Habis László polgármester szerint is ez az ellenzék ügye, az ellenzék listáz, személyes adatokkal él vissza és még sorolhatnánk.

 

Velünk élő kommunizmus

 

Nos, ezt hívják úgy, hogy KOMMUNISTA TEMPÓ. A Fidesz az őskommunisták eszközével él, azzal vádolnak másokat, amelyeket jó eséllyel ők követnek el. A minimális becsület, egy szemernyi tisztesség és egy csipetnyi igazság – már ennyi sincs a kormánypárt egri szekciójának tarsolyában sem. A kérdés már régóta nem az, hogy miért teszik ezt és miért váltak ennyire ennyire gerinctelenné, hanem az, hogy mindezt meddig hagyja a nép. Meddig hagyja a nép, hogy az ő adóforintjaiból nézzék totális kreténnek?

 

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló