2021. október 27., Szabina

Vélemény

A pillanat, amikor az ellenzék ismét elfelejtett eljönni vidékre


Pedig alkalom és lehetőség is lett volna rá.

 

"Ezek kegyelemdöfést jelentenek a vidéki embereknek, és meg kell mondjam, hogy kegyelemdöfést jelentenek a magyar gazdaságnak" – ez a mondat 11 éve hangzott el, az akkor még ellenzéki képviselő, Fónagy János szájából. A politikus és a Fidesz a szocialista-szabaddemokrata vonalbezárásokat kritizálva – teljes joggal – következetesen vidékpusztításnak minősítették azt, ráadásul sikerült  a 2010-es kormányváltásig napirenden is tartaniuk a témát, megalapozva ezzel a földindulásszerű győzelmet Szentgotthárdtól Záhonyig.

 
Hogy aztán ne történjen semmi.
 
Néhány bezárt vonal újranyitásán kívül ugyanis a Fidesz semmit nem tett azért, hogy a vidéki közösségi közlekedés nagyobb kihasználtsággal működjön: látszat menetrenddel, a források és a fejlesztési források elvonásával ugyanis egy fillérrel többet nem költött a vidéki közösségi közlekedésre, mint ami a minimális működéshez szükséges. 
 
Katasztrofális pályaállapotok, 40 éves éves kohószökevények, és persze a mutatóban meghagyott napi egy-két vonat. Nem kell hozzá minisztériumi tanácsadónak lenni, hogy tudjuk, ez bizony csak arra elég, hogy egy parlamenti viszontválaszban – két kiadós elmúltnyolcévezés után – elmondhassa az épp aktuális, közlekedéspolitikáért felelős beszélő fej, hogy számszerűleg hány mellékvonalat indítottak újra.
 
 
Az elmúlt években aztán időről időre ismét előkerült a vonalbezárások ötlete, ráadásul több szakmai szervezet szerint ugyanabból a körből, akik a 2010-es kormányváltás után is tűzközelben maradhattak.
 
Így történhetett, hogy az épp kivezetésre kerülő járványügyi intézkedésekre hivatkozva az Információs és Technológiai Minisztérium háttérszervezete, a Közlekedéstudományi Intézet néhány munkatársa járatriktításos tervét Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár sietve jóváhagyta. 
 
Az eredmény mára közismert: kétszer-háromszor hosszabb pótlóbuszozások, lekéső csatlakozások, vagy éppen napi egyetlen, késő éjjel, vagy kora hajnalban induló vonat jelentette volna a "kínálatot". 
 
A megszült, menetrendnek nehezen nevezhető, sokkal inkább tudatos rombolást végül nemcsak a sajtó kezdte el darabokra szedni, hanem a vidéki, érintett településvezetők és országgyűlési képviselők is.
 
Jó esetben. Ugyanis míg több helyen a kormányzati szereplők – köztük V. Németh Zsolt, vagy éppen Balmazújváros polgármestere – kezdték a Fideszhez képest szokatlan nyíltsággal, ráadásul a nyilvánosság előtt kritizálni a járatritkítást, addig az ellenzék tekintélyes része továbbra is az összefogás unásig ismételt üzenetét próbálta és próbálja azok torkán lenyomni, akik amúgy gyorsabb és olcsóbb közszolgáltatásokat, jobb utakat, elérhető és működő kórházat és persze létező közösségi közlekedést akarnak.
 
Ehelyett az ellenzék egyik – néhány kiadással korábbi – megmentője, Márki-Zay Péter, a járatriktításban súlyosan érintett Hódmezővásárhely polgármestereként mindössze annyit tudott mondani, hogy "nem áll módjában közbeavatkozni a kormány döntéseivel szemben".
 
Ennél nem is tévedhetett volna nagyobbat.
 
Mint ismert, a minisztérium néhány napja részben meghátrált, így néhány vonalon jó eséllyel visszaáll a járványmenetrend előtti időszakban érvényes közlekedési rend. Persze ne gondolja senki, hogy a minisztériumban, vagy a már megnevezett háttérintézménynél rájöttek volna a tévedésre, esetleg kihajították volna a költséges járatriktításért felelősöket, csupán arról van szó, hogy a kellő lobbierővel bíró térségek elég hangosak voltak ahhoz, hogy nyomást gyakoroljanak a saját képviselőjükre, vagy a minisztérium megfelelő osztályára.
 
Ez azonban csak arra elég, hogy a korábbi, cikkünk elején már említett kamumenetrendet állítják vissza, használható, nota bene versenyképes szolgáltatásra továbbra sincs esély. 
 
Magyarul, a magát előszeretettel vidékpártinak beállító Fidesznek továbbra sincs használható koncepciója a vidéki közösségi közlekedés megújítására, addig pedig biztosan nem is lesz, amíg az ellenzék erre rá nem kényszeríti. 
 
Igaz, ahhoz végre "le kéne jönni" vidékre és nemcsak unásig ismételgetni ezt egymásnak a baráti sajtóban.
 
(Via Ugytudjuk.hu)

Jó ómen ez? A MÁV lett a Volánbusz új tulajdonosa

 

 
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló