2024. április 16., Csongor

Vélemény

#fidesz #deutsch tamás #energia #rezsi #gázár

A Fidesz szerint a magyarok már jobban élnek, mint az emberek Nyugat-Európában

Szabadi Szabolcs 2021.11.07. 10:33

Éljen a dicső kétharmad!

Magyarország biztonságban van, mert Nyugat- és Dél-Európával szemben semmilyen körülmények között nem fenyegetik energiakimaradások mondta a Fidesz európai parlamenti (EP) delegációjának vezetője, a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

 

Idáig oké, hát legyen így, még akkor is, ha a nyugati helyzetet szándékosan rontja Deutsch, a magyart meg egy picit optimistábban mutatja. De érthető, politikus, ő és a politikán kívül soha semmivel nem foglalkozó sok-sok párttársa a következő ciklusban is szeretne zsíros pozíciókat, jó kis mellékeseket, na meg a többit.

 

Azonban Deutsch a vasárnapi politikai hurrámaratonban odáig sprintelt, miszerint – és most idézzük az MTI tudósítását – a helyzet Nyugat- és Dél-Európában súlyos. Mint fogalmazott: "kézzelfogható valóság, hogy blackout, azaz hosszabb ideig a polgárok által elszenvedni kénytelen áram-, illetve energiakimaradás lehet a téli hónapokban". 

Deutsch Tamás úgy fogalmazott: "mi, közép-európaiak, az elmúlt több mint fél évszázadban ahhoz voltunk hozzászokva, hogy (.) Nyugat-Európában bizony jobban élnek az emberek: magasabb anyagi színvonalon és biztonságban".  Most azonban a helyzet, Magyarországgal összehasonlítva, teljes egészében megfordult: "mi, magyarok, biztonságban vagyunk azért, mert a rezsicsökkentés politikájának és gyakorlatának köszönhetően – szemben Nyugat-Európával és Dél-Európával – nem szabadultak el az energiaárak".

Vajon volt-e már valaha olyan kimutatása a kormánypártnak, hogy a nyugati rezsiköltségek átlagban egy háztartásban mekkora arányát képezik az adott család havi jövedelmének? Vajon volt-e már arról szó, hogy milyen politikai alkuk köttetnek a háttérben a szuperbiztos orosz-magyar gázszerződéseknek? És van-e arról bármilyen statisztikája a Fidesznek, hogy a néphülyítés ezen eszközei milyen társadalmi károkat tudnak okozni?

 

Ha vannak, ha nincsenek, nekünk csak egy dolgunk van: örülni a jobb, biztonságosabb és kiszámíthatóbb életnek és majd a 13. havi nyugdíjból kisegíteni nyomorgó nyugati, európai polgártársainkat. 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló