Az ESE utánpótlás-nevelése nem gyerekmegőrző
#varga judit
Novák Katalinnak és Varga Juditnak politikai értelemben végük van
Az LMP társelnöke Facebook-posztban reagált Orbán Viktor bejelentésére.
Varga Judit: Azért hekkeltek meg kormánylapokat, mert mást mondanak, mint a nemzetközi liberálisok
Az igazságügyi miniszter szerint „portálok ellehetetlenítése" és „újságírók vegzálása" vár a kormányoldalra, ha a baloldal kerül hatalomra április 3-án.
Varga Judit bejelentette: Egernek is lesz áldozatsegítő központja
Az igazságügyi miniszter szerint bár folyamatosan javulnak a bűnügyi statisztikák, erre azért még szükség lehet.
Gulyás Gergely: a MOL veszi át az üzemanyagárstop miatt bezáró benzinkutakat
A miniszter szerint egyébként ahol bezártak, ott öt kilométeren másik kút is van.
Varga Judit szerint csak akkor lehetnek tiszta választások, ha a nemzetközi megfigyelők "nem avatkoznak bele"
Belengette az igazságügyi miniszter, hogy az EBESZ leendő kifogásai a választás tisztaságáról a Fidesz szerint beleavatkozás lesz a magyar belügyekbe.
Az Orbán-kormány bujkál a független média elől
A kormánytagok programját nem lehet tudni előzetesen, egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy nyilvános szereplés annyiból áll, hogy valamelyik miniszter baráti légkörben, kormányközeli sajtóval kísért rendezvényéről utólag értesül csak a nyilvánosság. Ezzel a kormány még a V4-es államok között is egyedül van.
Nem fogjuk megtudni, hogy ízléstelen-e a kormány szerint Varga Judit luxusórája
Az igazságügy miniszter másfél milliós karórában mutogatta meg a hatósági áras csirkafarhátat.
Varga Judit másfél milliós órával a csuklóján mutatja, hogy mit vehetünk eztán árfagyasztva
Drága idő.
Az Alkotmánybíróság nem ment bele a kormány utcájába menekültügyben
Sem konkrét uniós bírósági döntést, sem konkrét szabályozás hatékonyságát nem vizsgálhatja az Alkotmánybíróság – állapította meg a testület saját hatáskörével kapcsolatban, a kormány indítványára. Pedig Varga Judit a jelek szerint valami mást szeretett volna.
Az igazságügyminiszter lemondását követeli az ellenzék a Völner-ügy miatt
Napokon belül összehívhatják a parlament Mentelmi bizottságának ülését a lemondott államtitkár mentelmi jogának ügyében.
Varga Judit Hamiltonnak: szemed a pályán legyen, ahhoz értesz!
Az igazságügyi miniszter azt írta, a hétszeres világbajnok foglalkozzon inkább a versenyzéssel, mint a melegellenessé tett pedofiltörvénnyel.
Varga Judit valóban szeretett volna kihúzatni egy kérdést és egy választ a a megjelenés előtt álló interjúból
Cáfolja az igazságügyi minisztert a Le Monde.
Varga Judit: Ne legyünk nevetségesek, ilyen eszközökre minden országnak szüksége van
Pintér Sándor szerint azonban nem folytatnak illegális megfigyeléseket Magyarországon.
Müller Cecília is felkerült a legbefolyásosabb magyar nők listájára Orbán lánya és a fideszes miniszterek mellé
A közéleti szereplők esetében a dobogón nem történt változás.