2024. március 28., Gedeon Johanna

Mindenki ügye

#kormány #fidesz #varga judit #sajtó

Az Orbán-kormány bujkál a független média elől


A kormánytagok programját nem lehet tudni előzetesen, egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy nyilvános szereplés annyiból áll, hogy valamelyik miniszter baráti légkörben, kormányközeli sajtóval kísért rendezvényéről utólag értesül csak a nyilvánosság. Ezzel a kormány még a V4-es államok között is egyedül van.

azonnalipp

A Váci Polgári Est díszvendége volt Varga Judit igazságügyi miniszter január 27-én – erről utólag mindenki értesülhetett, többek között a Vác Online nagyon barátságos hangvételű tudósításából (a lap neve annyiban megtévesztő, hogy semmi köze Vác város hivatalos online oldalához vagy lapjához, egy Fideszhez közeli lapról van szó, amelyik már több pert is veszített az ellenzéki vezetésű önkormányzattal szemben).

 

Ugyanígy utólag értesülhetett a nagyközönség arról, hogy a miniszter a Kőbányai Polgári Est vendége is volt nem sokkal korábban.

 

A koreográfia minden esetben hasonló:

Varga Judit programjáról előzetesen csak a beavatott közönség tud, az esemény így minden "incidens" nélkül lezajlik, majd utólag felkerülnek a miniszter közösségi oldalára a képek, videók,

valamint egy nyilatkozat vagy interjú egy nagyon barátságos riporterrel, aki persze véletlenül sem tesz fel kellemetlen kérdést.

Ugyanígy zajlanak már régóta Varga Judit brüsszeli utazásai is, ami azért furcsa, mert korábban azért ilyen helyzetekben a kormánytagok nyitottabbak voltak a médiára. Legutóbb január 26-án viszont már Varga Judit is úgy nyilatkozott "magyar újságíróknak" arról, hogy "Brüsszel zsaroló helyzetet teremt és ezzel a hazai ellenzéknek próbál segíteni", hogy

semmi nyomát nem találni annak, az MTI-n kívül milyen magyar újságírók voltak még jelen.

Az Azonnali érdeklődött a kizárólag uniós témákkal foglalkozó, az Indextől való távozásuk után a HVG-nél folytató Eurológus munkatársainál is, akik Brüsszelben dolgoznak, de tőlük azt a választ kaptuk, hogy

már régóta nem kapnak semmilyen meghívót kormányzati szereplő médiaeseményeire, jellemzően csak az MTI, esetleg még a Magyar Nemzet kinti tudósítója, vagy más kormányközeli médium munkatársa van jelen.

Február 1-én az Azonnali minden miniszter sajtóirodájától kérte, hogy ismertessék a tárcavezető előre tudható nyilvános programjait a következő két hétre – egyetlen egy minisztériumtól sem érkezett válasz.

 

Korábban még megvolt az a lehetőség – igaz, ha néhány mondat erejéig is –, de kérdezhetett a kormánytagoktól:

a kormányülések előtt Orbán Viktor hivatalánál az utcán kellett várakozni,

majd a nagy fekete autókból kiszálló miniszterek, államtitkárok – ha épp nem utasították el vagy színleltek telefonbeszélgetést –, akár még válaszoltak is pár feltett kérdésre.

 

Csakhogy, mint annak idején a 444 megírta, tavaly november végén körbekerítették azt a részt, ahol az autók megálltak és az újságírók várakozhattak, arra hivatkozva, hogy építési terület lesz és balesetveszélyes lesz védőfelszerelés nélkül ott tartózkodni.

kizárt-sajtó
Csak a sajtó elől zárták le a közterületet Orbán Viktor hivatala előtt (Fotó: Kósa András / Azonnali)

Csakhogy – mint legutóbb néhány napja is tapasztaltuk, amikor ott jártunk –

az egyáltalán nem igaz, a Karmelita bejárata közelében semmilyen építkezés nem zajlik, sőt, a miniszterelnökség alkalmazotti is ki-be járnak, például, ha csomagot vesznek át, a rendőrök csak az újságírókat nem engedik be.

Ma már ugyanez a helyzet akkor is, ha külföldi vendég jön tárgyalni a magyar kormánnyal. Január 31-én például Budapesten tárgyalt Ben Wallace brit védelmi miniszter, és bár előzetesen több kérdést is feltettünk az úttal kapcsolatban a Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályának (a látogatás tényét a magyar sajtóban az azonnali.hu írta meg először), azonban semmilyen választ és tájékoztatást nem kaptunk sem a látogatásról, sem pedig arról, hogy lesz-e sajtótájékoztató a Benkő Tiborral folytatott tárgyalásait követően, és ha igen, mikor és hol.

 

Mint kiderült,

sajtótájékoztató már pedig volt, de arra a magyar kormányfüggetlen sajtóból senkit nem hívtak meg, az M1-en és a Magyar Nemzeten kívül csak brit médiumok voltak jelen,

a Reuters, a BBC és a Daily Telegraph.

 

Hasonló történt Jean–Yves Le Drian francia külügyminiszter látogatásakor is tavaly szeptemberben. A független magyar sajtó szintén nem kapott meghívót, csak az AP, a Reuters, az AFP vagy a Le Monde munkatársai lehettek a helyszínen, a Klubrádió – azóta sem cáfolt – híre szerint, hogy a magas francia vendégnek ne tűnjön fel esetleg a foghíjas székek látványa, minisztériumi dolgozóknak kellett beülni az eseményre.

Ezzel a gyakorlattal egyébként az Azonnali információi szerint több nagykövetséget is sikerült már kínos helyzetbe hoznia a kormánynak,

mivel ilyenkor a vendéglátó fél szervezi a sajtótájékoztatókat is, ezért az adott diplomáciai képviselet munkatársai csak a helyszínen szembesülnek vele, hogy az objektív tájékoztatás kritériumai enyhén szólva nem teljesülnek.

kizárt-sajtó2
Veszélyes építési területen parkoló nagy értékű szolgálati gépjárművek (Fotó: Kósa András / Azonnali.hu)

A független magyar médiának így maradnak a kormányinfók, ahol Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minsztertől bármit meg lehet kérdezni, igaz, ezek egyre ritkábban vannak mostanában és a kampányidőszakban, amikor kormányülések sem nagyon lesznek, várhatóan még tovább ritkulnak majd. (Ezekre a Magyar Hangot vagy a Mércét meg sem hívják, emiatt már többször felmerült, hogy a többi független szerkesztőség szolidaritásból bojkottálja a részvételt, de sosem sikerült egységes álláspontra jutni a kérdésben).

 

Valamint Orbán Viktor általában évente egyszer megtartott nemzetközi sajtótájékoztatói (bár 2021-ben a nemzetközi sajtótájékoztató mellett egy kormányinfón is részt vett a miniszterelnök), és a lap munkatársának éppen egy ilyen alkalommal

mondta el a kormányfő, hogy nem is akar szóba állni olyan újságírókkal, akik "bikaviadalnak tekintenek egy interjút".

A V4 országokban más a rendszer


Ezzel a gyakorlattal a magyar kormány még a V4-ek között is egyedül van. Szlovákiában a politikusok általánosságban nem nagyon bujkálnak a sajtó elől.

Arra a kérdésre, hogy a miniszterek tervezett nyilvános programjairól hogyan lehet előzetesen tudomást szerezni, a kormány hivatala (Úrad vlády SR) az Azonnalit az egyes minisztériumokhoz irányította,

a kormányfő nyilvános programjairól pedig azt írta lapunknak Ľubica Janíková, Eduard Heger miniszterelnök szóvivője, hogy azokról egy-két nappal korábban értesítik a sajtó képviselőit.

Az egyes minisztériumok nem egységesen vagy egyáltalán nem tüntetik fel az előre tervezett miniszteri programokat. A külügyminisztérium oldalán például elérhető a miniszter és az államtitkárai tervezett programjai egy hétre előre. A belügyminisztérium vagy a kulturális minisztérium oldalán nincs ilyen menüpont, a honvédelmi tárca oldalán van egy "Tervezett akciók és események" menüpont, de abban az Azonnali cikkének megjelenésekor a legfrissebb esemény 2021 december eleji volt.

 

A cseh kormány hivatalától nem kaptunk választ, az egyes minisztériumok Szlovákiához hasonlóan többnyire nem tüntetik fel a minisztereik várható programjait. A környezetvédelmi minisztérium oldalán van egy naptár, amiben e cikk megjelenésekor volt későbbi esemény is feltüntetve, a cseh külügyminisztérium oldalán szintén van egy „eseménynaptár”, de abban csak korábbi események találhatók.

 

Lengyelországban a kétkamarás parlament, a Szejm és a Szenátus elnökei, a kormányfő és a köztársasági elnök honlapjának is része az a menüpont, ahol az előre tervezett programokat bárki megismerheti, de így van ez több minisztérium esetében is. Ezekre a programokra jellemzően szabadon regisztrálhatnak is az újságírók, bár, mint az Azonnali egy forrása elmondta,

az utóbbi időben azért itt is tapasztalni trükközést, előfordul, hogy a regisztrációs link csak a program napjának reggelén érhető el, és csak rövid időre, de a kormánnyal jó viszonyt ápoló sajtótermékek munkatársait ilyenkor jószándékú sms-ek figyelmeztetik arra, hogy ne mulasszanak el regisztrálni.

De a lehetőség így sem kizárt a független média számára sem. Amikor pedig Mateusz Morawiecki kormányfő, vagy Andrzej Duda elnök külföldre utazik, a 70 üléses kormánygépen mindig jut 15-20 hely újságíróknak, nem csak a baráti média tagjai számára.

 

Kérdés, mennyiben változik a Fidesz vagy a kormány tagjainak a gyakorlata ebből a szempontból a választási kampányban. Az, hogy Sára Botond, józsefvárosi fideszes képviselőjelölt és Kocsis Máté, a körzet jelenlegi országgyűlési képviselőjének a fórumáról a héten kizárták a sajtót, arra enged következetni, hogy semennyire, a nem kormánypárti nyilvánossággal továbbra is kerülik az érintkezést.

 

Ezt a cikket az Azonnali szállította.

 

Az indexképen a kordon a Karmelita kolostornál (Fotó: Kósa András / Azonnali)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló