Eger karácsonyfája ismét kerestetik
#jótékonyság
Augusztus 20-án újra gumikacsák lepik el az Eger-patakot
Ezúttal is egy óvodai sószobáért úsznak.
Ismét összefogott a borászatokkal az Eger Lions Club, több százezer forintot gyűjtöttek jótékony célra
A befolyt összeget hátrányos helyzetű, megváltozott képességű fiatalok táboroztatására fordítják.
Az Ukrajnából menekülteket segítették az eladott Eszterházy Kedvezménykártyák árából
Az Egerben befogadott menekülteknek vásárolt higiéniai termékek és tisztálkodási szereket, élelmiszereket az egyetem hallgatói önkormányzata.
Árverésre ajánlotta fel aranylemezét Náksi Attila a kápolnai Macskaárvaház javára
Személyesen fogja átadni a zenei ereklyét a licitharc győztesének.
"Azért dolgozunk, hogy segítsünk"
2004. május 16-án alakult a Rotary Club Eger. Az önkéntes alapon működő szervezet a megyeszékhely, illetve annak vonzáskörzetében élő hátrányos helyzetű embereknek nyújt segítő jobbot. Tevékenységükről dr. Murányi Zoltán soros elnök, Gyetvai Zsolt alkormányzó, Molnár László, a szervezet titkára és Ferenczi Kende, az Egri Interact Club elnöke mesélt.
Mintegy 300 ezer forint gyűlt össze az egri egyetem jótékonysági koncertjén
A Bazilikában tartott hangversenyen befolyt összeggel az ukrajnai háború miatt bajba jutottakat segítik.
Száz adag babgulyással készült újabb ételosztására az egri Vöröskereszt (VIDEÓ)
A meleg étel mellé süteményt is osztottak a hátrányos helyzetűeknek.
Sok egri család karácsonyát tették szebbé idén különböző adományokkal – VIDEÓK
Több jótékonysági akciót is szerveztek a városban az ünnepek előtt.
Focival a gyógyulásért: Hevesen tartják a jótékonysági labdarúgó tornát
Egy év kihagyás után, új helyszínen rendezik meg a sporteseményt.
Még jótékonykodhatunk is azzal, hogy jegyet veszünk ezekre a filmvetítésekre Egerben
Hátrányos helyzetű gyermekek kirándulhatnak a befolyt összegből.
Jótékonysági vacsorát szervez Kiss Norbi a sarudi Sulyom Tájétteremben
A befolyó összegből a Macskaárvaház állatmentő munkáját támogatják.