Skip to main content
2025. április 26., Szombat, Ervin névnap

2022. ápr. 01. Péntek, 15:40 | Barna Benedek | Eger ügye

Mintegy 300 ezer forint gyűlt össze az egri egyetem jótékonysági koncertjén

A Bazilikában tartott hangversenyen befolyt összeggel az ukrajnai háború miatt bajba jutottakat segítik.

Sikeres volt a hétfőn, az Egri Bazilikában megrendezett, misével egybekötött jótékonysági hangverseny. Az adakozásnak köszönhetően – a korábbi tárgyi és élelmiszer-adományokon túl – az egri egyetem mintegy 300 ezer forinttal segíti a bajbajutottakat, együttműködésben a Főegyházmegyei Karitász Központtal – számolt be az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem honlapja.

A misét, ahol központi szerepe volt a béke üzenetének és a háború által sújtottakért való könyörgésnek, Dr. Novák István főszékesegyházi kanonok, az egyetem delegált általános rektorhelyettese celebrálta. Szentbeszédében a háború nehézségéről és az ember belső, magánéleti vívódásairól is beszélt.

A liturgia részeként az összevont kórus előadásában felcsendültek többek között Kodály Zoltán Magyar miséjének részletei, majd a koncerten az egyetem Zenei Intézetének művésztanárai és tehetséges hallgatói, az egyetem és a Gyakorlóiskola kórusa, valamint az Egri Érseki Fiúkórus is fellépett.

koncert1

Fuvola, orgona, zongora és énekhang mutatott rá a béke üzenetére, a hit erejére. A meghitt hangulatú eseményen a Gyakorlóiskola diákjai egy ukrán ima megzenésített változatát is előadták.

Köszönet illeti valamennyi fellépő fiatalt és művészt. A résztvevőknek is szívből köszönjük, hogy jelenlétükkel megtisztelték az eseményt és adományaikkal segítették a fenntartó Egri Főegyházmegye és az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem jótékony kezdeményezésének sikerét.

– fogalmazott közleményében az egyetem.

koncert2

Mint írták, az összegyűlt mintegy 300 ezer forintot az EKKE a Főegyházmegyei Karitász Központnak adja át, a szívből jövő adományokat a szervezet a bajbajutottak ellátására fordítja. A Kárpátaljának szánt tartós élelmiszer-adományokat továbbra is várjuk az egyetem épületeiben és a Gyakorlóiskola gyűjtőpontján április 18-ig, azaz húsvét hétfőig (a gyűjtésről egy korábbi cikkünkben írtunk részletesebben).

(Képek forrása: uni-eszterhazy.hu)

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!