Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
121 induló áll rajthoz a március 21–22-én megrendezendő viadalon, amit a FireBlade SE rendez meg. A verseny miatt a térségben jelentős forgalomkorlátozásokra és teljes útlezárásra kell készülni - írja a heol.hu.
A rallyverseny összesen 32,34 kilométeres versenytávot és öt gyorsasági szakaszt foglal magában. A programhoz igazodva a közlekedésben több korlátozás is életbe lép.

Március 22-én, vasárnap 6.00 és 18.00 óra között teljesen lezárják a forgalom elől az Egerszalók és Verpelét közötti 2416-os jelű összekötő út érintett szakaszát. A lezárás a Shiraz Hotel és a verpeléti Bajcsy út közötti, a 28+550 és 37+510 kilométerszelvények közötti útrészt érinti.

A hétvégén az autósok ideiglenes elterelésekre és megnövekedett forgalomra számíthatnak, az alternatív útvonalakat kihelyezett sárga jelzőtáblák mutatják majd.
Már szombaton is forgalmasabb lehet a térség, mivel a versenyzők ekkor tartják a hivatalos pályabejárást. A résztvevők ilyenkor személyautóval, a közúti közlekedés szabályait betartva járhatják be a gyorsasági szakaszokat.
Egerszalókon belül, különösen a település központjában – az Iskola út és környékén – a versenyiroda, az adminisztratív átvétel és a gépátvétel miatt megnövekedett gyalogos- és gépjárműforgalom, valamint megállási korlátozások várhatók.
Az Egerszalók–Verpelét Minisprint rallyverseny programja
Március 21., szombat
-
11.00–17.30: Versenyiroda nyitvatartása – Egerszalók, Iskola út 2/A
-
11.00–17.30: Pályabejárás
-
11.00–16.30: Adminisztratív átvétel
-
11.00–17.30: Gépátvétel
-
18.00–18.15: Előfutói eligazítás
-
18.15–18.30: Versenyzői eligazítás
Március 22., vasárnap
-
07.30–09.00: GY1 Verpelét–Egerszalók (6,38 km)
-
09.00–09.30: Szerviz
-
09.30–11.00: GY2 Egerszalók–Verpelét (6,60 km)
-
11.30–13.00: GY3 Verpelét–Egerszalók (6,38 km)
-
13.00–13.30: Szerviz
-
13.30–15.00: GY4 Egerszalók–Verpelét (6,60 km)
-
15.30–17.00: GY5 Verpelét–Egerszalók (6,38 km)
-
18.00: Díjkiosztó – Egerszalók, Iskola út 2/A
A rendezők egyben az egerszalóki és verpeléti lakosok, valamint az átutazók türelmét is kérik a hétvégi korlátozások miatt. A szervezők arra kérik a közlekedőket és a nézőket, hogy a hétvége során fokozott figyelemmel közlekedjenek, és kövessék a kihelyezett útjelzéseket.
képek: szervezők és a helyi polgárőrség facebook
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!