2024. március 29., Auguszta

Riasztó

#baleset #m3-as autópálya #közlekedési baleset #gázolás

Két jármű is elütötte az M3-as autópályára szaladó férfit – FOTÓ a helyszínről

2021.01.16. 08:23

A helyszínelés idejére lezárták az utat.

Ahogy arról portálunk is beszámolt, az M3-as autópálya Nyíregyháza irányába vezető oldalának 103-as kilométerében – Kál közelében – szombat hajnalban elgázoltak egy úttesten gyalogló férfit, aki a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére teljesen lezárták az utat.

 

Az Agria TV Facebook-oldala – amelynek az alábbi fotót is köszönhetjük – időközben újab részleteket közölt a balesetről. Úgy értesültek, hogy az áldozat a Budapest felé tartó sávról szaladt át az úton. A Nyíregyháza felé vezető sávon egy mikrobusz elsodorta, majd egy kamion elgázolta.

 
m3-baleset
 

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába a police.hu közlése szerint ezen a halálos baleseten kívül az elmúlt 24 órában kettő anyagi kárral járó esetről érkezett bejelentés.

 

A szolgálatot ellátó állomány egy személyt fogott el pénteken az ellene érvényben lévő körözés alapján. Kiskörén pedig lebukott egy sofőr, aki úgy ült a volánhoz, hogy közben el volt tiltva a vezetéstől. A 35 éves helyi lakost előállították a városi rendőrkapitányságra és szabálysértés elkövetése miatt őrizetbe vették.

 
Frissítés: A rendőrség 10 órakor arról tájékoztatott honlapján, hogy az M3-ason befejezték a helyszínelést és a forgalomkorlátozást feloldották. Az érintett útszakaszon, Kál térségében ismét zavartalanul lehet közlekedni.
Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló