2024. április 20., Tivadar

Riasztó

#eger #momentum mozgalom #garázdaság

Egy 58 éves egri férfi balhézott a Dobó téri momentumus standnál

Barna Benedek 2021.06.16. 16:59

Kihallgatták a rugdosót.

Portálunk is beszámolt róla, hogy egy héttel a DK egri rendezvényén kitört botrány után a napokban egy másik ellenzéki párt nyilvános megejelenése is balhéhoz vezetett a városban: egy férfi odament a Momentum aktivistáihoz a Dobó István téren, és előbb szidalmazta őket, majd belerúgott a pultjukba. Az illetőt a rendőrök is próbálták nyugtatni, végül elhajtott a biciklijével.

 

A rendőrség később arról tájékoztatott, hogy ugyan a történtekkel kapcsolatban nem érkezett hozzájuk bejelentés, de garázdaság gyanúja miatt eljárást indítottak a felvétel alapján, amit a Momentum osztott meg a közösségi oldalán. Szerdán megjelent közleményük szerint időközben már is hallgatták a balhézót:

Az Egri Rendőrkapitányság 2021. június 16-án gyanúsítottként hallgatta ki azt a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy 2021. június 11-én délután, az egri Dobó István téren belerúgott egy aláírásgyűjtő pultba, amitől a rajta lévő szórólapok leszóródtak. Az 58 éves egri férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését.

– írják a police.hu-n.

momentum-
Kép forrása: Momentum Eger / Facebook

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló