2024. október 4., Ferenc

Eger ügye

#eger #demokratikus koalíció #fegyver #rendbontás

Előkerült egy VIDEÓ, amelyen tisztán látszik, ahogy fegyvert rántanak az idős DK-sra Egerben

Szabadi Szabolcs 2021.06.05. 19:39

A bátor Gyurcsány-fóbiás úgy érezte, ezt a konfliktust csakis fegyverrel rendezheti le.

Péntek délután óta szinte már minden országos lap (a legtöbbjük portálunkra hivatkozva) beszámolt arról, hogy a DK egri kampányrendezvényén három férfi kitalálta, összeállnak egy "EL-KÚR-TUK"-feliratra, bejátszanak egy kis őszödi beszédet Dobrev Klárának és a rá kíváncsiaknak. Ez még nem is ütötte volna át az ingerküszöböt, de egyikőjük (becsületes neve: Selim Etkar), amikor szóváltásba keveredett egy idős DK-s szimpatizánssal, úgy látta jónak, hogy előrántja a gázpisztolyát, amelyet az idős férfi felé tartott.

 

Azóta megírtuk, hogy a rendőrség elvitte a három ellentüntetőt, a 25 éves felsőtárkányi férfi ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűncselekmény gyanúja, míg másik két társa ellen szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás. A nyomozók szombat délelőtt előállítottak egy 77 éves egri férfit is, aki a rendelkezésre álló adatok szerint azzal gyanúsítható, hogy a rendezvényt megzavaró személyeknél lévő hangfalba belerúgott, ezzel sérülést okozva az egyik szabályszegőnek. Ellene nyilvános rendezvényen garázdaság bűncselekmény elkövetése miatt indult eljárás.

 

A DK szombaton előkerített egy olyan videót, amelyen látható a pillanat, amikor előkerül a fegyver. Nos, ettől az idős férfitól és ettől a helyzettől gondolta úgy Selim, hogy neki fegyvert kell rántania.

 

 

(A videót mi rövidítettük le, kiszedtük belőle a kampányelemeket, aki teljes hosszában szeretné nézni, itt találja.)

 

Arról, hogy mi a véleményünk az esetről, ITT OLVASHAT bővebben.

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló