Skip to main content
2025. február 11., Kedd, Bertold, Marietta névnap

2021. nov. 11. Csütörtök, 20:27 | Barna Benedek | Riasztó

Gyilkosság Egerben: tagad a férfi, akit azzal vádolnak, hogy kőműveskalapáccsal ütött agyon egy embert

A vádirat szerint a férfi az áldozatot két társával egy kútba dobta, amit azután feltöltöttek törmelékkel és lebetonozták.

Portálunk is beszámolt arról, hogy 2020 áprilisában egy holttest került elő egy egri ingatlan udvarán lévő kútból. A szakértők megállapították, hogy az idősödő, korábban szervátültetésen átesett férfi halálát idegenkezűség okozta, ezért ismeretlen tettesek ellen nyomozás indult. Az ügyben idén nyáron emeltek vádat.

A vádirat szerint a három elkövető rövidebb-hosszabb ideje kapcsolatban állt a sértettel, aki 2015 őszétől gyakran megfordult abban az egri lakóházban, melyet a vádlottak közül ketten közösen béreltek. Az ismerősök viszonya idővel megromlott, a vádlottak nem szívelték a sértettet, de ő ennek ellenére 2015 karácsonyán látogatást tett náluk.

Amikor az elsőrendű vádlott éjjel kettesben maradt a vendéggel, ismeretlen okból egy kőműveskalapáccsal leütötte a férfit, melynek következtében a sértett koponyája darabosan betört, koponyaűri vérzés alakult ki, ami rövid időn belül a halálához vezetett. A holttestet a három vádlott röviddel később egy plédbe csavarta és bedobta az udvaron ásott kútba, amit néhány nap múlva egyikük építési törmelékkel töltött fel, majd lebetonozott.

A vádlottak megbeszélték, hogy ha valaki az eltűnt után érdeklődne, azt válaszolják, hogy ismerősük börtönbe került. Az ünnep után aztán a három terhelt elment a sértett hajdúsági tanyájára, ahol kirámolták az immár lakatlan házát, valamint eltulajdonítottak több haszonállatot is – számolt be az ügyészség.

A Heves Megyei Főügyészség a kalapáccsal gyilkoló, letartóztatásban lévő elkövetőt emberölés bűntettével, segítőit bűnpártolás bűntettével, emellett mindhármukat lopás vétségével vádolja. A másodrendű vádlottal szemben a vádhatóság közokirat-hamisítás bűntette miatt is vádat emelt. Az ügyészség két terhelttel szemben több éves végrehajtandó szabadságvesztés büntetés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

A három férfi immár bíróság elé állt, és Tények most arról számolt be, hogy az elsőrendű vádlott tagadta a bíróságot.

Nagyon sok rossz dolgot cselekedtem életem során, de soha nem öltem embert, és ehhez a bűncselekményhez semmilyen formában nincs közöm

– jelentette ki a férfi a bíróság előkészítő ülésén.

Az ügy februárban folytatódik tovább, a tárgyalással.