2024. április 19., Emma

Mindenki ügye

Túl őszinte volt, ellenzéki lapokat olvas, lemondott a Heves Megyei Hírlap mögötti alapítvány elnöke

2019.11.30. 00:00

A volt fideszes Varga István szerint nincsenek jó kormánypárti újságírók.

 

Az Egri Ügyek is beszámolt róla, hogy tavaly decemberben hivatalosan is létrejött a Fidesz egységes médiabirodalma, vagyis a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA), amely néhány kivételtől eltekintve (például az elhunyt Andy Vajna által tulajdonolt TV2 és Rádió 1) az összes, eddig magánkézben lévő kormánypárti médiatermék többségi vagy egyedüli tulajdonosává vált. Így került a KESMA irányítása alá többek között az Origo.hu, a Bors, a Ripost, a Magyar Idők, a Hír TV, valamint csaknem az összes megyei napilap kiadója is.

 

Így a korábban Orbán Viktor miniszterelnök jóbarátja, Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Heves Megyei Hírlap és a Heol.hu kiadója is már a KESMA alá tartozik, miután Mészáros egyszerűen odaajándékozta az alapítványnak, ingyen és bérmentve. Ebből is látszott, hogy bár látszólag magánkezekben voltak a kormánypárti médiumok, valójában a Fidesz irányítása alatt álltak és állnak. Nem csoda, hogy a KESMA kuratóriumi elnöke, vagyis legfőbb vezetője egy volt fideszes képviselő, Varga István lett. Ráadásul az alapítvány vezető testületébe került Orbán Viktor volt ügyvédje, Bajkai István, a Fidesz aktív országgyűlés képviselője is.

 

Varga azonban nem sokáig lehetett a médiabirodalom vezére, ugyanis túl őszinte interjút adott a Behir.hu-nak. Ebben elmondta, hogy "nem kell megsértődni", de igényes, jó tollú újságírókat jelenleg csak a nemfideszes, vagyis "balliberális", független sajtótermékekben ismer. Ennek megfelelően nem az olyan (propagandakiadványokkal - a szerk.) kezdi a napját, mint a Magyar Idők vagy az Origo.hu, hanem Népszavát, Indexet, valamint Élet és Irodalmat olvas. A KESMA célja pedig, hogy ilyen jó újságírók legyenek a "keresztény-nemzeti" oldalon is.

 

 

Hivatalosan még nem derült ki, hogy Varga István azért volt ilyen őszinte, mert már tudta, hogy nem látják szívesen a Fidesz médiabirodalmának élén, és eleve le akart mondani, vagy pedig éppen az őszintesége miatt "kérték fel" a távozásra. Az viszont biztos, hogy a tényleges hatalom nem az övé volt a KESMA-ban, hanem a Fideszé, pontosabban Orbán Viktoré.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló