Skip to main content
2025. július 15., Kedd, Henrik, Roland névnap

2021. ápr. 19. Hétfő, 10:51 | ugytudjuk.hu | Mindenki ügye

Nemlétező rendszámú autó követte az ellenzéki politikust, a titkosszolgálatra gyanakszik

Czeglédy Csaba bizonyította, hogy a járműazonosító nem szerepel a magyar nyilvántartásban.

Olyan autó követte Czeglédy Csabát a politikus szerint, aminek a rendszámát az adatbázis szerint nem is adták ki Magyarországon - írta az ugytudjuk.hu.
 

„Még én is megdöbbentem az állampárt legújabb lépésén: a Fidesz most éppen a titkosszolgálatot küldte rám” – írta Facebookon Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő, a DK jelöltje az előválasztásin. Mint írja: a napokban azt vette észre, hogy „több idegen szervezetten figyeli a házat”, ahol lakik, majd amikor elindult otthonról autóval, még követték is. „Azonban mivel helyismerettel nem rendelkeztek, könnyedén mögéjük kerültem, így a mellettem ülőnek sikerült lefényképeznie az autót” – írja a politikus.

Czeglédy ezután lekérdezte a rendszámot az ügyfélkapun keresztül, de kiderült, hogy a hivatalos nyilvántartás szerint a Mazdán lévő rendszám nem került kiadásra Magyarországon. Az ugytudjuk.hu is megpróbálta a lekérdezést, és ugyanerre az eredményre jutott.

Ebből Czeglédy arra következtetett, hogy a titkosszolgálat autóját csípte el a háza előtt. „Vajon rajtam kívül még hány ellenzéki politikust figyeltet meg a Fidesz? Hányunk háza előtt állnak autók, hányunk telefonjait hallgatják le, hányunk e-mailjeit olvassák? Vajon mi lesz a következő lépés, a lakásaink bepoloskázása, gyermekeink vegzálása?” – írta. Szerinte egy azonban mindezekből teljesen biztos: a Fidesz már nagyon fél. Arra kérte követőit, hogy ha valaki látja ezt a rendszámot, fotózza le az autóban ülőket.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!