2024. október 4., Ferenc

Mindenki ügye

#lmp #szélenergia #megújuló energiaforrás #energia #rezsiválság

Nem lehet hinni Gulyás Gergelynek szélenergia ugyben

Farkas Bazsi 2023.02.10. 14:01

 

Legalábbis addig nem, ameddig a szélerőmű létesítés új szabályait leírva nem látják.

 

Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón bejelentette, hogy a kormány végre feloldja a szélkerekekre vonatkozó értelmetlen tiltást, csökkentik azt a tizenkét kilométeres szabályt, ami eddig lehetetlenné tette, hogy szélerőművek épüljenek hazánkban. Az LMP – Magyarország Zöld Pártja egyfelől örül ennek, másfelől viszont a zöldek szerint a kormány túl lassan eszmélt, hiszen ha nem lett volna eddig érvényben ez az őrült szabályozás, akkor már most sokkal több szélerőmű működhetne hazánkban. – mondta Gál József a párt szóvivője.

 

Gál azt is hozzátette, hogy nem hisznek Gulyás Gergelynek mindaddig, amíg nem látnak konkrét bizonyítékot, papírt vagy előterjesztést arról, hogy a tiltást tényleg feloldják, hiszen a miniszterelnökséget vezető miniszter korábban is tett hasonló bejelentést. Ugyanezt Lantos Csaba energiaügyi miniszter is megígérte, azonban tettek nem követték az ígéreteket és bejelentéseket. Sőt, az LMP vonatkozó határozati javaslatát, amely feloldotta volna a tiltását a szélerőművek építése elől, a Parlament fideszes többsége leszavazta, ráadásul hiába mondta el Orbán Viktor, hogy nyitott lenne a vitára a témát illetően, az illetékes bizottsági ülésen a kormánypárti többség ennek a lehetőségét is megvétózta.

 

A zöldek megpróbálják komolyan venni Gulyás Gergely szavait, és már most benyújtják határozati javaslatukat a szélenergia hasznosításáról, hogy eltöröljék az értelmetlen szabályozást. Az LMP szerint ugyanis a válságból az egyetlen kiút a zöldfordulat, illetve a saját magunknak megtermelt fenntartható, zöldenergia. Gál szerint nem akkumulátorgyárakatra van szükség, nem az autóipari cégek profitját kell megőrizni, hanem szélerőművekre, naperőművekre és energiahatékonysági programokra van szükség, hogy hazánk végre zöld útra térjen. 

 

indexkép: TIM PLATT / GETTY IMAGES

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló