Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | Egri Ügyek | Mindenki ügye

Adóemelések és adócsökkentések 2017-ben

Tállai András elmondta, a kormányzati ciklus legnagyobb jelentőségű és terjedelmű adótörvény-módosítását készítették el. Ennek értelmében jövő év végéig 29 százalékkal emelkedik a dohánytermékek adója, emellett az üzemanyagok is drágulhatnak, ami egy 5-10 forintos automatikus jövedékiadó-emelést jelent.

Lázár János a napokban ismertette a tavaszi adócsomagot, amelyet ő nagylelkűen csak „megélhetési rezsicsökkentésnek” nevezett.

Tállai András, aki egyben a NAV elnöke és a parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár is arról beszélt mai sajtótájékoztatóján, hogy elkészítették a kormányzati ciklus legnagyobb jelentőségű, illetve terjedelmű adótörvény-módosítását.

Nagyjából 30 törvény változik. Az adórendszer lényeges keretei azonban nem. A törvénycsomag javaslatainak jelentős része csak január 1-jén lép majd hatályba.

Tovább szívnak a dohányosok

A dohánytermékek ugyanis egész biztosan drágulni fognak, adójuk összesen 29 százalékkal emelkedik majd. Ezt három lépcsőben valósítják meg, 2017. december végéig.

Az első emelés ez év szeptemberétől lép életbe, ami együtt jár azzal is, hogy 2017-től az alkoholos italokhoz hasonlóan a dohánytermékekre is zárjegy kerül majd. Fontos, hogy az e-cigi sem lesz kivétel ez alól, szintén bekerül a jövedéki termékek társaságába.

Az üzemanyagok esetében is drágulásra számíthatunk, tekintve, hogy a törvényjavaslat az olajár világpiaci változásához köti az üzemanyag jövedéki adóját. Ez könnyen ahhoz vezethet, hogy amennyiben a Brent világpiaci ára a meghatározott szint alá csökken, emelkedik hát a jövedéki adó is.

A kormány már meg is határozta, melyik lenne az a két alternatíva, melyet a parlamentnek jóvá kell hagynia, és amit minden negyedév végén figyelembe kéne venniük: egy 40 és 50 dolláros szintről van szó.

A lényeg pedig itt következik, hiszen a Brent már egy ideje 45 dollár körül jár, a javaslatból igen hamar adóemelés lehet.

A törvényjavaslat egyébként az italautomaták NAV-hoz történő bekötésének lehetőségét is megteremti.

Az adócsökkentésről röviden

Tállai persze igyekezte kidomborítani az adócsökkentésre vonatkozó részeket. A baromfihús áfakulcsa jelentősen csökken majd, pontosabban 27-ről 5 százalékra.

Ezenkívül az éttermi étkeztetés áfája szintén, amibe beletartozik a helyben készített alkoholmentes ital áfája is. A tojásé és az interneté ugyancsak 5 százalék lesz a mostani 27 százalékkal szemben.

Mindezek hatására összesen 55 milliárd forintot veszít a költségvetés.

Adókedvezmények… adókedvezmények mindenhol

A személyi jövedelemadó tekintetében elmondható, hogy a kétgyermekesek esetében növekszik az adókedvezmény, amely körülbelül 350 ezer családot érint. Ezzel 15 milliárd forint pluszt biztosítanak a családoknak a költségvetésből.

A NAV vezetője azt is elmondta, a vállalkozások terhei is csökkennek. Kisebb változások jönnek, módosul például a kisvállalkozások tételes adója, a társasági adókedvezmény esetében pedig a beruházási adókedvezmény korlátja teljesen megszűnik.

A parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár hangsúlyozta, a kormány ösztönözni kívánja a munkaerő mobilitását is, ezért a munkába járás adómentes költségtérítése 9 forint per kilométerről 15 forintra emelkedik.

Elindult az adózok minősítése

A tervek szerint az adózás egyszerűsítése azt jelenti majd, hogy azok a magánszemélyek, akiknek adótartozásuk keletkezik, 200 ezer forintig automatikusan 6 havi részletfizetési kedvezményben részesülnek.

Az adózók minősítése is elkezdődött, amelyet a most benyújtott törvényjavaslattal tettek lehetővé. A NAV eddig már több mint 500 ezer adózó társaságot minősített, melynek során 183 ezer adózó kapott megbízható osztályzatot, 70 kockázatos minősítést, a többi pedig átlagosat.

Arról, hogy milyen cafeteriaelemeket tervez megszüntetni a kormány, nem rendelkezik a törvényjavaslat, azonban az erről szóló egyeztetés már folyamatban van, amit később be is nyújtanak majd.