2021. május 14., Bonifác

Mindenki ügye

#koronavírus #járvány #fidesz #ellenzék #parlament #rendkívüli ülés

A Fidesz nem vett részt a járvány elleni védekezés miatti rendkívüli ülésen

ugytudjuk.hu/MTI 2021.02.01. 14:44

A kormánypárt szerint az ülés összehívása "politikai blöff" volt. Az ellenzék bejelentette, hogy bizottságot állítanak fel a kabinet teljesítményének vizsgálatára.

Múlt kedden a koronavírus-járvány kezelését célzó, az ellenzéki pártok szerint elégtelen kormányzati intézkedések megvitatása miatt az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte az öt ellenzéki parlamenti frakció és a parlamenten kívüli Momentum kedden.

 

A Jobbik, az MSZP, a DK, az LMP, a Párbeszéd és a Momentum február elsejére javasolta összehívni a parlament ülését; a szükséges aláírásokat már korábban benyújtották a házelnöknek.

 

A Fidesz-frakció az ülés napján délelőtt közölte az MTI-vel, hogy nem vesznek részt az ülésen, bár ez korábban is sejthető volt. A magyarázat így szól:

A baloldal által kezdeményezett parlamenti ülés csak egy politikai blöff, egy újabb eszköz arra, hogy a járvány elleni védekezést támadják

– írja a kormánypárti képviselőcsoport.

 

A Fidesz szerint az ellenzék: sértegeti az egészségügyi dolgozókat, nem hallatja a hangját „a megbukott brüsszeli vakcinabeszerzés ügyében”, továbbá nem hívják vissza a az MSZP-s „kamuvideós” Korózs Lajost a Népjóléti Bizottság éléről.

parlament-üresen-mti-kovács-attila
Az Országgyűlés 2019. május 17-i rendkívüli ülése a gyerekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról, ami a Fidesz-KDNP távolmaradása miatt nem volt határozatképes. (Fotó: Kovács Attila / MTI)

Frissítés: A kormánypártok távolmaradása miatt az Országgyűlés ellenzék által kezdeményezett rendkívüli ülése határozatképtelen volt. Az ülést követően

Tordai Bence, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese az MSZP, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd hétfői, közös, online sajtótájékoztatóján bejelentette: az ellenzék hatpárti bizottságot alakít annak vizsgálatára, hogy a kormány milyen teljesítményt nyújtott a koronavírus-járvány alatt.

 

Felidézte: a rendkívüli ülésen nem sikerült dönteni három, az ellenzék által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállításáról. Ezek a testületek azt vizsgálták volna, hogy hogyan teljesített a kormány a koronavírus-járvány, az azt követő gazdasági válság, illetve a vakcinabeszerzés és -engedélyezés során – közölte. Hozzátette: a parlamentnek kötelessége lenne ellenőrizni a kormány munkáját, az elmúlt hónapokban pedig az látszik, hogy a kabinet nem jól védekezik a járvány ellen, nem gondoskodik az emberéletek megvédéséről és az emberek jövedelembiztonságáról.

 

(Via ugytudjuk.hu)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló