2024. március 29., Auguszta

Környék ügye

#polgármester #szarvaskő #időközi választás #margit-forrás

Lement a szarvaskői időközi, Kocsa Erika lett a falu új polgármestere

Kovács Dávid 2022.07.24. 22:10

Három szavazat különbséggel előzte meg a második helyen végző Benkó Dánielt.

 

Kocsa Erika független jelölt nyerte az időközi polgármester-választást vasárnap Szarvaskőn, derült ki a Választás.hu oldalon vasárnap késő este közzétett adatokból.

A Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint a győztes 54, míg szintén független vetélytársai közül Benkó Dániel 51, Boros András 45, Barta Győző 34, Hibay Éva 16, Király Károly 5, Vitányi Tímea pedig mindössze 3 érvényes szavazatot kapott. Kocsa Erika a leadott szavazatok csaknem 26 százalékát szerezte meg.

A falu a vasárnapi időközin képviselőket is választott: a 13, ugyancsak független képviselőjelölt közül a négytagú testületbe Nagy Sándorné, Benkó Dániel, Demeter Iván és Fodor Istvánné került a Választás.hu-n megjelent számok szerint.

 

Kocsa Erika korábban úgy nyilatkozott, hogy "békés, szerethető és értékeiről híres" Szarvaskőt szeretne. "Ennek fontos pontja az önkormányzat nyílt hozzáállása a polgárokhoz: legyen évente falugyűlés; a képviselők válasszanak maguknak településrészt, ahol rendszeresen tartanak kapcsolatot a lakókkal, s ügyeikkel aktívabban foglalkoznak. Faluvezetői munkámban számítok a civil szervezeteink együttműködésére is" – nyilatkozta korábban a Heol.hu-nak.

 

A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett számok szerint összesen végül 208 ember szavazott a 334 választásra jogosult lakó közül, ami 62 százalékos részvételt jelent. Dr. Hortobágyi Szilveszter jegyző közlése szerint rendkívüli esemény, amely megzavarta volna a választást, nem történt. Az első szavazó reggel hatkor már az épület előtt várakozott.

 

És hogy miért kellett szavazni?

 

Mint ismert, a Margit-forrás körüli botrány nyomán a szarvaskői képviselőtestület – a faluban található Öko-Park Panzió Kemping és Kalandparkot vezető dr. Zsirai Sándor javaslatára – feloszlatta magát, az ügy főszereplője, a forrás vizét a saját telkére terelő Nahóczki László pedig lemondott alpolgármesteri címéről, és elvesztette erdőgazdasági állását is.
 
Nahóczki vezető pozícióban dolgozott az Egererdőnél, ahol az Egri Erdészet erdészetvezetője volt. A forrás ügye miatt az Egererdő belső vizsgálatot indított, ő azonban nem várta meg ennek eredményét, a társaság közlése szerint maga kezdeményezte munkaviszonyának megszüntetését. A volt alpolgármester telkén ásott kerti tavakat előbb leeresztették, majd betemették.
 
A forrás körül kialakult botrányt csak tetézte, hogy Nahóczki László májustól Szarvaskő ideiglenes polgármesterévé lépett volna elő, miután a község korábbi polgármestere, Szabóné Balla Marianna áprilisban bejelentette, hogy – az ügytől függetlenül, egy magánéletében beállt változásra hivatkozva – lemond a falu vezetéséről. Tehát a településen a forrás botránya nélkül is új választást írtak volna ki, a képviselőtestület önfeloszlatásával azonban a falu teljesen tiszta lappal vághat neki a jövőnek.
 

 

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló