2024. október 3., Helga

Környék ügye

#recsk #katasztrófa #bánya

500 milliós segélyt kapnak a recski sárlavina károsultjai közpénzből, felelős még mindig nincs

Csarnó Ákos 2023.07.10. 23:01

A felelősök és a mismásolók hogy alszanak?

 

A hétfői Magyar Közlönyben megjelent, hogy a kormány 500 millió forint többletforrást különít el Recsken, amiért június 8-án „rendkívüli időjárási körülmény következtében” földcsuszamlás alakult ki, amiben több ház károsodott, több lakos pedig otthon nélkül maradt.

A közlöny szerint a kormány utasítja a pénzügyminisztert és a belügyminisztert, hogy haladéktalanul biztosítsák, hogy a támogatás a falu rendelkezésére álljon. A kormány a lakhatási problémák rendezésével a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat által alapított MR Lakásalap Nonprofit Kft-t bízta meg – írta a Facebookon a térség országgyűlési képviselője, Horváth László.

A kormányhatározat értelmében Heves megyei kormányhivatalnak jelentést kell készítenie a földcsuszamlásban kárt szenvedett házak lakhatóságáról, és arról, hogy az egyes ingatlanok állapotára mennyire hatott ki az iszap.

 

Korábban mi is beszámoltunk a Recsket elöntő sárlavináról illetve még korábban arról is, hogy a helyiek tiltakozása ellenére nyitották meg a bányát, ami letarolta a hegytető erdőjét aminek minden épeszű következtés alapján az lett az eredménye, hogy az eső elmosta a hegytetőt.

 

Az ügyet a rendőrség is vizsgálja, noha korábban Tordai Bence képviselő foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tett feljelentését elutasította. Az Egri Járási Ügyészség azonban elrendelte a nyomozást.

 

 

Támogasd a hatalomtól független újságírást!

Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is.

Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét.

Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004.

Köszönjük!

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egerben láttam, hallottam csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló