Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Tordai Bence két hete tett feljelentést a recski sárlavina ügyében. A Párbeszéd képviselője az egri rendőrkapitányságtól kedden kapta meg a feljelentés elutasítását.
Június 8-án heves esőzések voltak Recsk környékén. A sár elöntötte a település egyik, a bányához rendkívül közel fekvő részét, ami több mint 50 ember evakuálásához vezetett, akik a közeli sportcsarnokban kaptak átmeneti szállást, illetve rokonokhoz költöztek. A helyiek szerint a sárlavina a korábban a robbantások miatt elhíresült, Kósa Lajos barátjának, Fiák István cégének (Andezit-Bau) tulajdonában álló bányából származott.
Tordai Bence végül foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
A rendőrségtől kapott tájékoztatásban az áll, hogy a
rendelkezésre álló adatok – a feljelentés, a médiában az esettel kapcsolatban megjelent híradások adatai, illetve az esettel kapcsolatos hivatalos tudomás – alapján megállapítható, hogy a recski bányaüzem az üzemeltetéshez szükséges engedélyek birtokában működik és tevékenykedik. A kármentésben részt vevő hatóságok szakemberei olyan körülményt nem észleltek, mely az eset kapcsán az emberi mulasztás, a gondatlan vagy szándékos foglalkozási szabályszegés gyanúját felvetné, így hatóságom felé jelzéssel nem éltek, feljelentés megtételére nem került sor.
A feljelentés elutasítása így folytatódik:
a sárfolyam kialakulása egy előre nem látható és nem befolyásolható természeti jelenség, az úgynevezett “villámárvíz” következménye, amelyet a jelenség napján rövid időn belül esett extrém mennyisegű csapadék okozott. Ez a vis maior-helyzet a bányaüzem tulajdonosának, üzemeltetőjének fel nem róható, az elvárható gondosság tanúsítása mellett is elháríthatatlan helyzet volt. (…) A fentiekre tekintettel, a Büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (továbbiakban: Be.) 381. § (1) bekezdés a) pontja alapján, a rendelkező részben foglaltak szerint a feljelentés elutasításáról határoztam.
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs is. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |