Csőtörés a Felsővárosban - VIDEÓ és FOTÓK
Az egri hetes számú választókerület nyáron esedékes időközi önkormányzatiképviselő-választásán függetlenként induló Domán Dániel szerda délelőtt újabb sajtótájékoztatót tartott, amelyen a korábbiakhoz hasonlóan azt adta elő, milyen megoldást kínálna a körzet valamely gondjára. A Kisasszony piac körüli közlekedési káosz és a Bartakovics utca parkolási problémái után ezúttal a buszközlekedés került terítékre.
A képviselőjelölt elmondta, hogy szerinte köztudottan sohasem volt a legkielégítőbb Eger keleti és nyugati városrészeinek összeköttetése. Úgy véli, a 4-es buszjárat megszüntetését és a 37-es járat 7-essé alakítását követően annyira "gyér" volt a menetrend, hogy sokan átváltottak autóra, de több lakó választja a biciklit vagy közlekedik gyalog, mert még így is hamarabb eléri a célját. Ennek fényében szerinte jogosan éri kritika az egri tömegközlekedést.
Megemlítette, hogy idén januárban a sokak által használt 17-es járat is megszűnt, ami véleménye szerint nagy hiba volt.
Számos itt lakó hiányolja ezt a járatot, hiszen ez volt az a busz, amely összekötötte a Hajdúhegy és a Károlyváros területét a Tesco áruházzal vagy a környékén lévő többi kereskedelmi egységgel, illetve déli irányban a vasútállomással. Igaz, a 7-es busz menetrendjének átalakítása részben ezt megőrizte, azonban a probléma ezzel az, hogy egy nagyon hosszú menetidővel rendelkező járatot sikerült létrehozni, és a 17-esnek éppen az volt a legnagyobb előnye, hogy szinte Eger egyik legrövidebb menetidejével rendelkező járata volt"
– fogalmazott, majd kifejtette, hogy ő a 17-es visszahozása mellett van. Mint elmondta:
Egyértelmű, hogy ezt a buszjárat vissza kell állítani. Akár újra is lehet gondolni, hiszen a Hajdúhegyen – mint annak legmagasabb pontját – csak a Csokonai utcát érintette, és az útvonal nyugodtan bővíthető a Garay, Kisfaludy és Váci utcai megállókkal. Ez a bővítés talán öt plusz percet jelent, és még így is fél óra alatt maradna a teljes menetidő. A 17-es járatnak már csak azért is újra szolgálatba kell állnia, mert nem indul közvetlen járat a vasútállomáshoz, és ezeket jó lenne összehangolni az óránként induló budapesti vonatokkal.
A 17-es buszjárat a képviselőjelölt szerint jól mutatta azt a gondolkodást, hogy Eger tömegközlekedésének kulcsa leginkább abban rejlik, hogy a különböző városrészeket és csomópontokat kell összekötnünk, lehetőleg a legrövidebb menetidőkkel, kevesebb megállókkal. De – tette hozzá – "ennek éppen az ellenkezője történik".
Domán Dániel ezen kívül arról is beszélt, hogy a tömegközlekedés fejlesztése kapcsán a menetrendek mellett a buszmegállókról sem szabad elfeledkezni. Rámutatott, hogy a Baktai úti ABC előtti az egyetlen fedett buszmegálló ebben a városrészben. "Két évvel ezelőtt elkezdték őket építeni, a 7-es körzetbe ez az egy darab fedett megálló jutott, holott a többi városrészben bőven találni. 2022-ben ez lenne a minimum. Ráadásul ez a megálló egyszer már fel lett újítva akkor, amikor a Baktai útszakaszt érintő munkálatok folytak, tehát kétszer újították fel, de buszt nem látott ez év első napjáig" – mondta.
Kitért továbbá arra, hogy azt szeretné, ha az elvileg ősztől forgalomba álló egri elektromos buszok közül az első a hetes körzet tömegközlekedését segítse. "A kisebb elektromos buszok többször és rövidebb menetidővel tudnák szállítani a lakókat, illetve a túlterhelt utcák és a lakókörnyezet is legalább a régi buszok füstjétől és zajától mentesülhet" – fogalmazott.
Hangsúlyozta, hogy a tömegközlekedés fejlesztése nem állhat meg az egyszerűen ott, hogy szinte ingyenesen utazhatunk, ami igazából évi több mint egymilliárd forintba kerül. Szerinte folyamatosan felmérésekre van szükség, illeszkedni kell a lakók elvárásaihoz és Eger igényeihez. "Abban talán nem lesz vita, hogy a tömegközlekedésre nem gyógyír a keleti elkerülő út" – mondta.
Ahogy azt korábban mi is megírtuk, a tavasszal lemondott Berecz Mátyás mandátumáért Domán Dániel után már bejelentkezett az egri városvezetés és a volt helyi jobbikosokból szerveződő Egri Gárdonyi Kör támogatásával induló Farkas Richárd borász, majd kiderült, hogy a Fidesz a körzet korábbi képviselőjét, Orosz Lászlóné Ibolyát indítja, aztán a szélsőjobboldali Mi Hazánk Mozgalom bejelentette, hogy ők a helyi közéletben újoncnak számító Bábel Ildikót indítják. Az egri időközi június 26-án lesz.
Disclaimer: Domán Dániel a közírói tevékenysége részeként az utóbbi években az Egri Ügyek egyik külsős szerzője volt. Az impresszumunkban nem szerepelt – hiszen külsős volt –, de több szöveges, illetve videós anyaga is megjelent az oldalon. Politikai szerepvállalása miatt a továbbiakban azonban nem fog publikálni a portálunkon, a legutolsó anyaga március végén jelent meg az oldalon.
(Fotók: Balla Bence)