2022. július 7., Apollónia

Eger ügye

#eger #időközi választás #farkas richárd

Az egri városvezetés egy helyi borászt ültetne Berecz Mátyás képviselői székébe

Kovács Dávid 2022.04.22. 13:15

Két hajdúhegyi jelöltről már lehullt a lepel, a helyi Fidesz a jövő héten dönthet arról, hogy kit dob be a júniusi időközin.

 

A függetlenként induló Domán Dániel után újabb jelölt jelentette be, hogy versenybe száll Eger hetes számú választókerületének képviseletéért. Farkas Richárd borász és fertálymester pénteken a Városháza üvegtermében mutatkozott be, a sajtótájokoztató maga Mirkóczki Ádám polgármester harangozta be, aki az eseményen az alpolgármestereivel, Farkas Attilával és Minczér Gáborral együtt jelentette be az általuk támogatott jelölt indulását.

 

"Richárd ugyanazt vallja, amire mi társaimmal felesküdtünk még 2019-ben: Egernek nem pártokra és pártpolitikai csatározásra, hanem nyugalomra és lokálpatriotizmusra van szüksége. Mert egyetlen Eger érdekét szolgáló fejlesztéshez sincs szükség pártokra, csak olyan képviselőkre, akik a pártjuk helyett az egriek érdekét tartják szem előtt" – közölte hamarosan Mirkóczki Ádám a Facebook-oldalán.

 

‼️Ma délelőtti sajtótájékoztatón jelentettük be Mirkóczki Ádám polgármesterrel, illetve Minczér Gábor alpolgármester...

Közzétette: Attila Farkas – 2022. április 22., péntek

 

"Richárd független civilként, szívén viseli a 7-es választókörzetben élők helyzetét, hiszen ő is ott él, ismeri a körzet a erősségeit, illetve meglévő problémáit is. Szavai szerint a lokálpatriotizmus az, amivel valóban előrébb és jobbá lehet tenni a városi közösségek életét" – támogatta Farkas Attila alpolgármester Farkas Richárdot a Facebook-oldalán.

 

Közösségi oldalán a másik alpolgármester, Minczér Gábor is megtolta kicsit a jelölt szekerét. "Farkas Richárd, akit van szerencsém évek óta ismerni a magánéletből és a Fertálymesteri Testületből is, remek képviselője lehet majd a hajdúhegyi és károlyvárosi embereknek. (...) Richárd nem a pártok, hanem az egriek érdekét helyezi első helyre. Egyenessége és embersége megkérdőjelezhetetlen, aki csak ismeri, ezt tudja" – írta.

Mirkóczki Ádám polgármester a pénteki sajtóeseményen a Hajdúhegyen élő Farkas Richárdot elkötelezett lokálpatriótaként és az egri városvezetés hivatalosan támogatott jelöltjeként mutatta be, aki aztán elmondta: örömmel fogadta el az egri városvezetés támogatását és jelölését a júniusi időközi választásra.

Ahogy korábban az Egri Ügyek is beszámolt róla, Berecz Mátyás március 10-i hatállyal lemondott képviselői megbízatásáról, hogy az akkor még közelgő választásokra koncentrálhasson. Egy héttel ezelőtt az is kiderült, hogy a Helyi Választási Bizottság a legkorábbi időpontra, azaz június 26-ra tűzte ki az időközi önkormányzati választást a körzetben.

A feladat, ami előttem áll nem kis kihívás, ebbe a politikai környezetbe beilleszkedni, ami jelenleg uralkodik a közgyűlésben. A polgármesterrel mélységesen egyetértek, hogy a pártolnak nem a város életében van a helyük, hanem az országos politikában

– idézi Farkas Richárdot az egri önkormányzattal szoros viszonyt ápoló Egerinfo.

 

A városvezetés jelöltje arról is beszélt, hogy úgy látja, Berecz Mátyás képviselősége alatt nem volt megfelelő képviselete a városrésznek, szerinte a fideszes Orosz Lászlóné, a Hajdúhegy korábbi képviselője többet tett a körzetért, meg is köszönte neki a munkát.

 

És ha már Orosz Lászlóné: pénteken az egri Fidesz-KDNP frakció is az egri városházán sajtótájékoztatózott, ahol a politikus a HírTV érdeklődésére elmondta, hogy várhatóan a következő héten döntenek majd a körzet jelöltjéről. A Fidesz-közeli Eger Hírek tudósítása szerint a jövő hétre terveznek egy ülést, amelyen szóba kerülhet a jelölt személye, de amíg a tagság rá nem bólint a megfelelő jelöltre, nem nyilatkoznak erről.

 

A fideszes sajtótájékoztatót itt lehet visszanézni:

 

❗️EGER élőben❗️Az Egri Fidesz-KDNP frakció sajtótájékoztatója aktuális önkormányzati ügyekről.

Közzétette: Eger Hírek – 2022. április 22., péntek

 

(Indexkép: Mihály Péter / Mirkóczki Ádám Facebook-oldala)

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló