Vándorkiállítást indítottak a Fidesz legotrombább hazugságaiból
A megnyert sajtóperekkel járják majd az országot.
A Jobbik által megnyert sajtó-helyreigazítási perekből válogató, az európai parlamenti (EP-) választásokig az országot járó vándorkiállítást indított útjára hétfőn a Jobbik és ifjúsági tagozata. Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese a négy nagyméretű molinóból álló tárlatot bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta: EP- kampányuk egyik pontja - a migráció elleni küzdelem, a bérunió megteremtése, az európai ügyészséghez csatlakozás és a külhoni magyarok autonómiája mellett - az álhírek elleni fellépés.
Más országokban a kormány maga küzd az álhírek ellen, nálunk pedig a kormány és a kormányzati propagandamédia gyártja ezeket az álhíreket - jelentette ki az ellenzéki politikus. Hangsúlyozta, az utóbbi években a Fidesz rendszeresen használta ellenük is ezt az eszközt, és kérdésre válaszolva ide sorolta azt a sajtóhírt is, hogy képviselőtársának, Varga-Damm Andreának köze volna a lakásmaffiához.
Keresztesy Gergő, a Jobbik ifjúsági tagozatának elnöke a sajtótájékoztatón a Fidelitas tavalyi óriásplakát- és molinókampányával állította szembe ezt az akciót.
Arról beszélt: a Fidesz ifjúsági szervezete "önálló gondolatok nélkül, hazug megtévesztésre alapozva végrehajtja a vezérük, Orbán Viktor utasításait", míg a Jobbik ifjúsági tagozata "az igazságot és a tisztességet próbálja meg közvetíteni".
Egerben is van alapanyag
Információink szerint Egerbe is jön a kiállítás, amelyet egész nyugodtan ki lehetne egészíteni helyi otrombaságokkal is. Ha nem is sajtóper lett belőle, mert Mirkóczki Ádám az egri Fidelitast perelte be és egy egri önkormányzati képviselőt (első fokon nyert is), azonban az utóbbi idők egyik legostobább fideszes akció a Nyitrai Zsolt és az egri Fidesz házi híradójaként működő Eger Híreken is pörgött egy jó darabig, a Fidesz pedig még manapság is szajkózza, nem veszik észre, hogy ezzel maguk alatt vágják a fát.
A sztori lényege röviden: az Eger Hírek hasábjain keresztül is a Fidesz hosszú hónapokon ekézte Mirkóczki Ádámot, mert a politikus egyszer egy sajtótájékoztatón utalt rá: az Egert az M3-as autópályával összekötő út egy részének tudnának egy olyan nyomvonalat is, amely talán olcsóbbá tenné a beruházást. Tulajdonképpen a Jobbik kijelentése nem zavart volna nagy vizet, hiszen az M25-öst már építették, a nyomvonalat kijelölték, és az állam nyilván nem fogja a fejét vakargatni egy ellenzéki párt ilyesfajta javaslatán.
(Mint azt elsőként megírtuk, Mirkóczki Ádám, jelenlegi jobbikos országgyűlési képviselő lesz az egri ellenzék, pontosabban az MSZP, a Jobbik, a DK, az LMP és a Momentum Mozgalom polgármesterjelöltje Egerben. A politikus nem a Jobbik, hanem egy új, nemrég bejegyzett szervezet, az Egységben a Városért Egyesület színeiben indul majd.)
Valójában egy egri fideszes és férje járt jól
Az egri Fidesz sajtóhadjáratot indított, többször tartottak tájékoztatót a témában, ezeknek a fő mondanivalója az volt, hogy szerintük a nyomvonalat kísérő földek kisajátításából kéne jó sok zsé a Jobbiknak, ezért szeretnék, hogy változzon az út elvezetése. Csak hát az igazság az, ahogy az Egri Ügyek kiderítette: éppen egy egri fideszes képviselő szedte meg magát abból, hogy az állam a nyomvonal miatt megvásárolta az ő földjeinek egy-egy részét, amelyeken keresztül halad az M25-ös.
Orosz Lászlóné egri fideszes önkormányzati képviselő és férje két földrészletért is kapott pénzt az államtól, összesen közel 22 millió forintot.
A képviselő egy egri és egy andornaktályai földrészletét is kisajátította az állam. Mutatjuk térképen, hogy hol vannak az érintett földrészletek és a nyomvonal – a sárgával jelölt rész a két földterület, a pirossal a nyomvonalat rajzoltuk be:
Orosz Ibolya és férje 2017-ben két olyan földrészletért kapott pénzt, amelynek ketten együtt ötvenszázalékos tulajdonosai voltak. Egy 2 hektár 7961 négyzetméteres területért összesen 17 millió 458 ezer forintot. A másik földrészlet 1 hektár és 5505 négyzetméter, ezért járt Orosz Ibolyáéknak pontosan 3 millió 835 ezer forint, összesen majdnem 22 millió forint. A 2,7961 ha-os földrészletben nem csak az Orosz házaspár, hanem egy másik házaspár is kapott kártalanítást nagyjából hasonló összeggel, vagyis annak a földrészletnek a hektáronkénti kártalanítási összege majdnem 13 millió forint!
Megnéztük az egyik legismertebb árkalkulátort (ide kattintva bárki ellenőrizheti az összegeket), amit az egyik bank készített. Ez alapján az andornaktályai és az egri külterületi ingatlanok hektáronként megközelítőleg 1 millió forintba kerülnek mostanság. Ehhez képest az egri fideszes képviselő és tulajdonostársai különösen jól jártak az állam nagyvonalúságának köszönhetően.
Hiába a nyilvánvaló lebukás, hiába nyert már első fokon Mirkóczki a rágalmazói ellen, az egri Fidesz még mindig ezzel a mondvacsinált üggyel próbálkozik. Talán ez is ráférne a vándorkiállítás egyik plakátjára...
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!
