2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Újabb egri óvodát zárnak be azért, mert használhatatlan az épülete

2019.11.30. 00:00

Rövid időn belül ez már a második hasonló bejelentése az önkormányzatnak.

 

Tavaly szeptemberben jókora botrány kerekedett abból Egerben, hogy a lajosvárosi Zöld Liget ovi bezárásáról gyakorlatilag úgy döntött az önkormányzat, hogy erről a szülőket sokáig nem értesítették, amikor pedig ezt első körben megtették, finoman szólva sem volt megfelelő a tájékoztatás. A gyerekeket időközben másik óvodákba és egy ideiglenes helyre jellett átvinni, pedig elvileg a korábbi tervek szerint már el kellett volna készülni a már sokszor beharangozott két új egri óvodának is. Az átadásokat még 2016-ban 2018 nyarára ígérte a város, de addig még az első kapavágások sem történtek meg, szerencsére azóta már valamivel jobb a helyzet.

 

Úgy tűnik, az egri önkormányzat tanult a korábbi hibájából – na és közelegnek a választások is, nem hiányzik a Fidesznek egy újabb botrány – így hétfő délután Habis László polgármester és Gál Judit önkormányzati képviselő személyesen közölte az érintett gyerekek szüleivel, hogy a város kénytelen bezárni egy újabb ovit, mégpedig a Széchenyi utcában található Szivárvány Óvoda Katica Tagóvodát. Ennek elsődleges oka az, hogy az intézmény épülete már annyira rossz állapotban van, hogy nincs más megoldás.

 

Információink szerint az ovit fokozatosan építik le, a továbbiakban nem vesznek fel már senkit, a gyerekeket minden bizonnyal a jelenleg még épülő Kertész utcai óvodában helyezik majd el, amely – hacsak nem ugrik be megint egy kis csúszás – idén nyár végére lehet kész.

 

A szülői értekezleten jelen lévő Földvári Győző (DK) önkormányzati képviselő szerint a szülők tudomásul vették az elhangzottakat, csak néhányan elégedetlenkedtek. A politikustól megtudtuk: a bezárásra váró óvoda épületével még nem tudni, mit kezd a város. (Földvárit egyébként a városvezetés nem hívta meg az értekezletre, volt is pár szúrós tekintet a polgármester felől, amikor megjelent.)

 

Egyébként a két új óvoda közül a Kertész utcai építkezés áll sokkal jobban, ott már egy ideje láthatók az új épület falai, a Pozsonyi úton a napokban még csak a tereprendezés nyomait láthattuk. Mondjuk, az már más kérdés, hogy a bezárásokkal közel sem lesz érdemben annyi új óvodai férőhely Egerben, mint amennyit a város eddig kommunikált.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló