Skip to main content
2025. február 06., Csütörtök, Dóra, Dorottya névnap

2021. aug. 12. Csütörtök, 21:21 | Barna Benedek | Eger ügye

Három érmet hoztak el az egriek az idei Tisza-tó átúszásról

Több mint 3 kilométeres táv várt a verseny résztvevőire.

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a Tisza-tó átúszást, amelynek résztvevőire mintegy 170 indulóra 3,6 kilométer teljesítése várt az abádszalóki strandról rajtolva, majd ugyanoda visszaérkezve. A heol.hu beszámolója szerint az egri résztvevők több első helyezéssel térhettek haza.

A férfi szenior II. kategóriában Lajszner Attila (Egri Triatlon Klub) számított a leggyorsabbnak:

A női szenior II-ben Garabás Gizella (EVÚK) lett az első:

A nők szenior IV-ben pedig Fodor-Fejes Adrian (Egri Triatlon Klub) győzött:

Az érmesek mellett az aktív kézilabda pályafutását nemrég befejezett és új kihívásokat kereső Lakatos Tamás eredményét is megemlítik, aki a hosszú táv férfi szenior I. kategóriájában az 5. helyen végzett.

(Indexkép forrása: Magyar Kajak-Kenu Szövetség Facebook-oldala)