Skip to main content
2025. március 27., Csütörtök, Hajnalka névnap

2021. júl. 28. Szerda, 13:22 | Barna Benedek | Környék ügye

Idén az átúszás mellett átevezésben is versenyezhetünk a Tisza-tavon

Csak előzetesen lehet nevezni a versenyekre.


Augusztus 7-én startol el az abádszalóki strandról a Tisza-tó átúszás és átevezés, amelynek már megnyílt a nevezési felülete. A népszerű Tisza-tó átúszás idén átevezéssel is bővülni fog, hiszen az abádszalóki önkormányzat mellett a Magyar Kajak-kenu Szövetség és a Magyar Úszószövetség is részt vesz a rendezvény szervezésében – számolt be az I love Tisza-tó Magazin.

A felület, ahol lehet nevezni a versenyre, a tiszato2021.hu oldal, ahol a címlapon elérhető a nevezési gomb. Külön kell leadni a nevezést az átúszásra és külön az átevezésre (kajakkal, kenuval, evezőssel, SUP-pal és akár sárkányhajóval is lehet jelentkezni).

Nevezni csak előzetesen lehet augusztus 3-ig, a helyszínen erre nincsen lehetőség.

A rajtszámokat 6:30-12:00 között lehet átvenni. Az Átevezésre a rendezvényt megelőző napon 14:00-17:00 között át lehet venni a rajtszámot, illetve a rajtszámos hajókat le lehet adni a hajódepóban.

Az átúszáshoz során oda-vissza 3,5 km-t kell leúszni az Abádszalóki-medencében a Telekháti-szigetig. A medence túloldalán az élő Tisza folyik (élő folyót átúszni veszélyes lehet, főleg, ha sok emberre kell figyelni – a szerk.), ezért odáig nem fognak elúszni a versenyzők, tehát az átúszás névleges lesz, mint az lenni szokott.

Az átevezés szintén a strandról indul és Kiskörénél fognak megfordulni a versenyzők, akik oda-vissza 8km-es távot fognak leevezni.

A további részletekért érdemes a Tisza-tó átúszás és átevezés hivatalos honlapját figyelni.

(Indexkép forrása: Csodálatos Tisza-tó / Facebook)