Skip to main content
2025. július 10., Csütörtök, Amália névnap

2019. nov. 30. Szombat, 01:00 | EÜ | Eger ügye

Terjed Eger példája: Pécsen is összefogott az összes ellenzéki párt a Fidesz ellen

Pontosan ugyanazzal érvel ott is a kormánypárt az ellenzék ellen, mint városunkban.

Szerda délelőtt sajtótájékoztatón jelentette be Pécsen az öt legnagyobb ellenzéki párt helyi képviselője, hogy közös listát kívánnak állítani az őszi önkormányzati választásra. Közös a céljuk ugyanis: a Fidesz leváltása – írja a Szabad Pécs.

A közös, ötpárti polgármesterjelöltről külön fognak még tárgyalni. Az MSZP, a DK és a Momentum továbbra is Péterffy Attila független polgármesterjelöltet támogatja, ettől az LMP és a Jobbik sem zárkózik el, ugyanakkor rokonszenveznek Mellár Tamás pécsi független országgyűlési képviselő javaslatával is, miszerint az legyen az egyetlen ellenzéki jelölt, akit a legerősebbnek ítélnek egy közös kiválasztási folyamat végén.

Mint ismert, Egerben is létrejött a választási szövetség: ugyanezek az ellenzéki pártok az Egységben a Városért Egyesület színeiben közös polgármester- és képviselőjelölteket állítanak ősszel. A város vezetésére Mirkóczki Ádám pályázik. Így az sem meglepő, hogy a pécsi Fidesz lényegében szóról szóra ugyanazzal érvel, mint az egri Fidesz az ellenzéki szövetség ellen:

- A bevándorláspárti ellenzékiek becsapják a pécsieket.

- Az ellenzék sem a választóikat, sem az elveiket, sem az ideológiájukat nem tiszteli.

- Az ellenzéket pusztán a hatalom megszerzése vezérli, ezért az egység hamis látszatát keltik.

- Az ellenzékiek célja a zavarkeltés, a káosz előidézése.

- Az ellenzéknek nem fontos Pécs és nem fontosak a pécsiek.

A Pécs vagy a pécsiek szót nyugodtan behelyettesíthetjük Egerre és az egriekre. Ugyanezt fogja harsogni Habis László polgármester és kampánycsapata idén októberig...

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!