2024. április 18., Andrea Lima

Eger ügye

A Fidesz és a dilettantizmus az egri várat is beveszi

2019.11.30. 00:00

A megyei kormányhivatalhoz fordult az ellenzék a Vár igazgatójának jogszabályellenes kinevezése miatt.

 

Az Egri Ügyek számolt be róla, hogy Berecz Mátyás, a Dobó István Vármúzeum igazgatója közös megegyezéssel távozott posztjáról, sajtóhírek szerint azonban valójában Nyitrai Zsolt, a Fidesz egri "helytartója", országgyűlési képviselője ostromolta és vette be jelképesen a Vármúzeumot Berecz elmozdításával. A drága műtárgyakat szenvedélyesen gyűjtő Nyitrai Zsolt jó ideje szeretne nagyobb befolyáshoz jutni a várban.

 

Eger városi közgyűlésének múlt csütörtöki zárt ülésén a fideszes többség Ringert Csaba kinevezése mellett tette le a voksot, bár azt még az Emberi Erőforrások Minisztériumának is jóvá kell hagynia. Ringert idén nyáron került Berecz mellé igazgatói tanácsadóként. Csakhogy a tanácsadó igazgatói kinevezése Eger ellenzéki pártjai szerint jogellenes.

 

- Az a legszomorúbb az egész történetben, hogy mára mindennapossá vált, hogy a politika durván beleszól szakmai intézmények működésébe, megszáll közintézményeket. Így működik a rendszer, a Nemzeti Együttműködés rendszere és ehhez Egerben lelkesen asszisztál a Habis László fideszes polgármester által vezetett önkormányzat - mondta kedden az egri vár bejárata előtt tartott közös ellenzéki (LMP, DK, MSZP) sajtótájékoztatón Komlósi Csaba, az LMP önkormányzati képviselője.

 

 

Komlósi elmondta, hogy a Dobó István Vármúzeumba a közelmúltban jelentős fejlesztési források érkeztek és további komoly összegek várhatók. A helyi Fidesz pedig láthatólag nem szerette volna, ha ezen források felett egy általa megbízhatatlannak tartott igazgató, azaz Berecz rendelkezik. Megbízhatatlannak pedig azért tartották, mert amikor a Nyitrai Zsolt a térség fideszes országgyűlési képviselője felfedezte magában a történészt és múzeulógust, az azóta leköszönt múzeum igazgató nem volt hajlandó a “honatya” az elképzeléseit követni. A fideszes politikus ugyanis szerette volna eldönteni a szakember helyett, hogy milyen kiállítások legyenek, milyen gyűjteményeket vásároljanak, milyen irányba fejlődjön a múzeum.

 

Miután tehát az igazgató nem volt hajlandó a szakmai szempontokat félre tenni, gyámság alá helyezték, ekkor érkezett Ringert Csaba tanácsadóként. Ezen felül várügyi önkormányzati biztost neveztek ki, annak a Stefán Zoltánnak a személyében, akinek a neve nem egyszer felbukkan a Heves Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány eltűnt százmillióiról szóló újságcikkekben.

 

Komlósi elmondta, az igazgatói pályázatra pedig vagy nem akadt szakmai jelentkező, vagy a korábbiakból tanulva Habis László és a helyi Fidesz nem is akarta, hogy legyen. Így került a képbe Ringert Csaba, csakhogy kinevezése nem felel meg a vonatkozó kormányrendelet szerinti feltételeknek. Az LMP-s képviselő hozzátette, hogy jogi felülvizsgálatot kérve a Heves Megyei Kormányhivatalhoz fordult.

 

Az MSZP önkormányzati képviselője, Mirkóczki Zita elmondta, már Ringert Csaba tanácsadói kinevezéséről sem volt tiszta, de véleménye szerint mindez Habis László polgármester tudtával történt. A politikus szerint az elmúlt évtizedekben mindig a szakmai kritériumoknak megfelelő vezetőt neveztek ki a Vármúzeum élére, és a közelmúltig azt is sikerült elérni, hogy az intézmény kimaradjon a politikai csatározásokból. Ezért a szocialista képviselő arra kérte a minisztériumot, hogy ne nevezze ki Ringert Csabát a múzeum élére. Az önkormányzatot pedig arra szólította fel, hogy írjanak ki új pályázatot, és Habis László a törvényi előírásoknak megfelelően nevezzen ki vezetőt az intézménybe.

 

(Fotón balról jobbra: Földvári Győző (DK), Mirkóczki Zita (MSZP), Komlósi Csaba (LMP))

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló