Eger karácsonyfája ismét kerestetik
Vasárnap délben a Hősök terén tüntetett a Gődény Györgyhöz köthető Vegyük vissza az életünket-csoport - számolt be az eseményről az Azonnali. A résztvevők közül volt olyan, aki azon az alapon adott hangot a koronavírus-járvány létével szembeni szkeptikusságának:
„A legjobban érintett szolgáltató szektor az örömlányoké. Ha lett volna Covid, akkor ők hullottak volna.” - mondta az egyikük.
Olyan is volt, aki arról beszélt, hogy szerinte hazugságra épül az egész koronavírus-járvány, és szerinte „ez gazdasági válság, amelyet a politikusok találtak ki és a média fújt föl”. Volt aki viccesen közelítette meg az oltás kérdését, mivel mint mondta, „azt szeretné, ha a chip ott lenne benne, mert akkor vissza tudna pofázni nekik”. Az oltásútlevéllel kapcsolatban – amelyekről még mindig nem lehet tudni, pontosan mire is lesznek jók – pedig az egyik résztvevő úgy nyilatkozott, hogy „a nácik irigykednének”.
Pár perces beszédet tartott a tüntetésen Pócs Alfréd, az egri közgyűlés önkormányzati képviselője is, akit járványszkeptikus nézetei miatt bocsátottak el a gyöngyösi kórházból. Pócs a szónoklatát azzal vezette fel, hogy ő maga egy keresztény csoport lelki vezetője Egerben, ezért vallásos rendezvényt tart a megjelent tüntetőknek, amely szerinte mentesül a távolságtartás és a csoportosulás tiltása alól. Emiatt közös imát indítványozott.
"Könyörügjünk az Istenhez, legyen úgy, ahogy régen volt. Akiket a járvány tönkretett, segítsünk rajtuk, hogy életben maradjanak" - hangzott a fohász. Az oltással kapcsolatban pedig arra kérte az Urat, hogy "ez az emberkísérlet, ami most folyik a világon, ennek segítsen véget vetni, ne lehessen kötelezni embereket arra, amit nem akarnak". Azt viszont nem tette hozzá, hogy egyébként a koronavírus elleni oltás nem kötelező Magyarországon.