2024. április 16., Csongor

Eger ügye

Újabb botrányos szerződések Egerben: horroráron vett parkolóórák, harmadáron bérelt Fidesz-pártiroda

2019.11.30. 00:00

Ismét elképesztően pazarló szerződésekre bukkant Mirkóczki Ádám polgármester. A fideszesek még a párttagdíj-befizetéseiket is a hivatali dolgozókkal intéztették.

 

- Mindannyian pályát tévesztettünk. Takarítócéget kellene üzemeltetnünk, hiszen ez Egerben kifejezetten jó biznisz - kezdte harmadik Egerinfóját szerdán Mirkóczki Ádám polgármester, aki újabb csontvázak talált a szekrényben a korábban felfedezett kifizetetlen számlák és költségnövekedések után.

 

Ezúttal az önkormányzati tulajdonú Eger Termál Kft. szerződései között bukkantak meglehetősen furcsa dokumentumokra. Egy bükkszéki székhelyű cég a Bitskey Aladár Uszoda takarításáért havi nettó 1 millió 500 ezer forintot, a Bárány Uszoda takarításáért 850 ezer forintot, 700 ezret nyári szezonban, továbbá 1 milió 250 ezer forintot a termálfürdő takarításáért, ugyanezért nyáron 2,8 millió forintot.

 

De ami igazán megkérdőjelezi a szerződést, hogy ez a cég, amely 2019-ban elnyerte ezeket a megbízásokat, 2018-ban még nulla forintos bevételt produkált.


Ráadásul az önkormányzati választások előtt három héttel ennek a cégnek a szerződéseit hirtelen meghosszabbították 2025. december 31-ig. Mirkóczki szerint gyorsan be akarták betonozni a céget, talán megérezve a közhangulatot, amely így kiváló kifizetőhely maradhat a Fidesz bukása után is.

 


A polgármester ezután elmondta, a Termálfürdő szerződései között találtak egy másik céget, amely ugyanarra a bükkszéki címre van bejelentve, mint a már bemutatott takarítócég. Ez a cég pavilonokat és árusításra használt területeket bérelt az egri strandon, mindössze 185 ezer forintért. - Ez meglehetősen alacsony bérleti díjnak tűnik az egri strand csúcsszezonjában, nagyjából egynapi bevételnek felel meg. De ezt a szerződést is meghosszabbították 2025-ig a választás előtt - közölte Mirkóczki, majd hozzátette: kerül, amibe kerül, de ezeket a szerződéseket fel fogják bontani, keresik rá a jogi megoldást.


Mirkóczki ezután rátért az egri vagyonkezelő cég, az EVAT ügyeire, hozzátéve, hogy a Termálfürdő nem köthetett volna ilyen szerződéseket, ha az EVAT nemrég leváltott igazgatótanácsa végezte volna a dolgát. A polgármester ezután rátért az EVAT egyik, alighanem az egyik legrosszabbul megkötött szerződésére. A cég parkolóórákat szerzett be a DBM Banktechnikai Kft.-től, szám szerint ötöt, darabonként 3,760 millió forintért idén augusztusban.

 

Csakhogy ugyanez a cég az október 13. előtt még fideszes vezetésű Pécsen, olcsóbban és hároméves jótállással adta a gépeket, míg Egerben egyévessel. Józsefváros viszont a Siemenstől vett parkolóautomatákat, darabonként 2,2 millióért. Újbuda önkormányzata pedig darabonként 1,7 millió forintos áron. - Alighanem az EVAT vette Magyarországon a legdrágábban a parkolóautomatákat az önkormányzati cégek közül - mondta Mirkóczki.

 

A polgármester ezután közvetlenül a Fideszhez köthető furcsaságokat kezdte taglalni. - Piti dolog, de mindent elmond a Fidesz politikai kultúrájáról, hogy az egri önkormányzat számláin százezres nagyságrendben találhatóak Fidesz-tagdíjkifizetések. Ez nem azt jelenti, hogy az önkormányzat fizette a fideszes képviselők és Habis László tagdíját, hanem hogy azzal terhelték le a hivatali dolgozókat, hogy a fideszesek helyett intézzék, adminisztrálják a kifizetést. A kezelési költség pedig az önkormányzatot terhelte. Ez olyan, mintha az önkormányzati dolgozókkal intéztetném például a gázszámlám befizetését - tette hozzá Mirkóczki, majd egy sokkal nagyobb volumenű ügyre tért át.

 

Kiderült, hogy a Rákóczi úton található Polgárok Házát, az egri Fidesz 270 négyzetméteres, frekventált helyen lévő központját a kormánypárt gyakorlatilag bagóért bérelte Eger önkormányzatától. Mirkóczki elmondta, míg az LMP például 3420 forint per négyzetméteráron bérelte havonta a Bródy Sándor utcában lévő irodáját Egertől, Mirkóczki pedig a saját országgyűlési képviselői irodáját is nagyjából 3000 forintért bérelte a Trinitárius utcában (amit az Országgyűlés Hivatal fizetett).

 

A Fidesz viszont csak 1340 forint per négyzetmétert fizet a Rákóczi úti irodájáért, vagyis harmadáron kapja ugyanazt a szolgáltatást, mint más pártok. - Ez nem Nyitrai Zsolt sara, hanem az egri fideszes városvezetés sara volt, ennyi pénzért nem adhatták volna ki. Nagyjából 15 millió forintos kárt okoztak ezzel az egri adófizetőknek 2015 óta. Üzenem a Fidesznek, hogy ezt a szerződést újra fogjuk tárgyalni. Nem vesszük el az irodájukat, de fizessenek tisztességes, piaci árat, vagy keressenek másik irodát. Ezt a szerződést hívják úgy szerintem, hogy tiltott pártfinanszírozás - mondta MIrkóczki, majd közölte, hogy elrendeli a Fidesz pártiroda értékbecslését, az új bérleti díjat pedig az alapján állapítják majd meg.

 

A polgármester ezután pozitív hírként közölt, hogy december 1-től, az advent egészében a Katona téri parkolóházban egy helyett két ingyenes órát biztosítanak az egriek számára. - Egyelőre a parkolóórák közül csak technikailag csak néhány teszi lehetővé az egyórás ingyenes parkolás beállítását, ezért növeltük ideiglenesen az ingyenes időt az ünnepek idejére - tette hozzá Mirkóczki.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló