Mi ez a tákolmány a Garzonház melletti lépcsősoron?

Egy ideiglenes megoldás azelőtt, hogy a város rendesen felújítaná a már régóta balesetveszélyes állapotban lévő lépcsőt. Legalább változott valami.
Még december elején írtunk arról, hogy a Garzonház melletti lépcsősor nagyon ramaty állapotban van, holott egy csomó iskolás és óvodás jár minden nap arrafelé. A környéken óvoda és iskola is található, ezért is furcsa kicsit, hogy ennyire hagyták tönkre menni a lépcsősort. Akkor jeleztük a problémát az önkormányzat felé is, és azt a választ kaptuk, hogy eddig a tervezett helyreállítás forráshiány miatt nem jött össze eddig, de várhatóan a 2016-os költségvetésből már lesz rá pénz.
Nemrég még így festett a lépcsősor:
Aztán kedden kaptunk egy önkormányzati közleményt, amelyben egyebek közt az is szerepel, hogy a végleges felújításig egy ideiglenes megoldással járhatóbbá tették a lépcsőt. „Az elmúlt héten már használatba vett építmény az átmeneti időszakban jól kiszolgálja a városrész lakosait és a közeli nevelési-oktatási intézményekbe járó gyermekeket” – áll a közleményben.
A „Garzon-lépcsőnél” most látható állapot valóban ideiglenes, a teljes újjáépítés szükségességét a jövő évi költségvetés tervezésénél figyelembe vesszük. A városi büdzséről vélhetően februárban dönt a közgyűlés, és az elfogadott felújítási program alapján a sürgős munkákat haladéktalanul megrendeli az önkormányzat. A szükséges beruházásra vonatkozóan részletes költségszámítással és tervekkel rendelkezik a Városüzemeltetési Iroda. A lépcsőt el kell bontani, annak helyére tartós megoldással, vasalt beton lépcsőt szükséges építeni, korláttal ellátva. Mindez 3-4 millió forintos költséget jelent majd – tudtuk meg az önkormányzattól.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!