Már mentőkocsikat is javítani fog Mészáros Lőrinc autószerelő cége, évi egymilliárdért
Töretlen az Eszterházy Katolikus Egyetem népszerűsége, hiszen soha nem látott létszámmal, 3500 elsőéves hallgatóval indult el az új tanév az intézményben - adott tájékoztatást az egyetem.
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona ismertette, országosan 30 %-kal nőtt a felvételt nyertek száma, az EKKE-n azonban ezt is sikerült felülmúlni, itt a tavalyi évhez képest 40 %-os emelkedésről van szó. A doktori iskolát 55-en kezdik meg, a szakirányú továbbképzéseket 200-an veszik igénybe, az alap- és mesterképzések valamelyikén pedig 3245-en tanulnak tovább.
Hozzátette, ezek a számok az egyetem szellemiségének, az oktatás minőségének, a gyakorlatorientált képzéseknek és az „Eszterházy érzésnek” köszönhetőek.
Az intézmény rektora beszélt arról is, hogy idén először indul el a kántor alapképzés 17 fővel, de újdonságnak számít a művészeti instruktor mesterképzés is.
Dr. Pajtókné Dr. Tari Ilona örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a legnépszerűbbnek a pedagógusképzés bizonyult, minden második hallgató választotta ezt a területet. Hozzátette, emellett az informatikai, a sport-, valamint a gazdaságtudományi szakok is közkedveltek voltak a fiatalok körében.
A rektor elmondta, tanulmányaik során számos ösztöndíjlehetőséggel élhetnek az itt tanulók. Ilyen a Gárdonyi, az Eszterházy vagy a Pyrker János nevét viselő ösztöndíj is. Utóbbi havonta 100 ezer forintot jelent abban az esetben, ha a hallgató tanulmányait követően az egyházmegye fenntartásában működő intézményben helyezkedik el.
Ezt követően az újonnan nyílt Hallgatói Támogató és Szolgáltató Központról beszélt Kerek-Bócsi Ivett. Az egység vezetője ismertette, hogy az új szervezet az Információs és Tanácsadó Iroda, a Karrier- és Pályatervezési Iroda és a Kortárssegítő Mentálhigiénés Tanácsadó Iroda munkáját viszi tovább.
Céljuk, hogy minden területen segítsék a hallgatókat, fogják a kezüket a beiskolázástól kezdve egészen addig, amíg a diplomájukhoz jutnak. Hozzátette, az ösztöndíjakkal kapcsolatban is fordulhatnak hozzájuk, de az életvezetési tanácsadások biztosítása, a beiskolázási tevékenység koordinálása, valamint a kollégiumi ügyek irányítása is a központ feladatköréhez tartoznak.
Kiemelte, egyedülálló szolgáltatásként lehetővé teszik, hogy mindezek a levelező tagozatosok számára is elérhetőek legyenek, így szombatonkét is működik az ügyintézés.
Kerek-Bócsi Ivett úgy gondolja, fontos és hiánypótló az egység működtetése. Ezt alátámasztja az is, hogy a Gólyatábor óta rengeteg hallgató tért be hozzájuk és kérte az ott dolgozó szakemberek segítségét.
Támogasd a hatalomtól független újságírást! Bár a kormánymédia megpróbálja elhitetni, hogy a tőlük független szerkesztőségek úsznak a pénzben ez közel sincs így. Amennyiben neked is fontos, hogy sokáig legyen még a hatalmat ellenőrző hang, akkor támogast adománnyal a mi munkánkat is segítő Nemzeti Újságírók Demokratikus Egyesületét. Adományodat ide utalhatod: 10918001-00000113-44920004. Köszönjük! |