Habisék csúnyán elszámolták: 200 millióval már biztosan többe fog kerülni a parkolóház

Rossz helyre tervezték az épületet, ahol rengeteg elektromos kábel fut.
Mirkóczk Ádám polgármester sajtótájékoztatója nyomán számolt be róla pénteken az Egri Ügyek, hogy az uszoda mellé tervezett parkolóház kijelölt területe tele van elektromos kábelekkel, így a kivitelező valószínűleg akadályoztatást fog bejelentetni, be kell vonni az ÉMÁSZ-t is a megoldásba, ami valószínűleg újabb csúszást fog eredményezni az építkezés elindulásában.
- Nem tudom, hogy miért nem gondolt erre korábban az előző városvezetés. Ez egy újabb 200 millió forint plusszköltség a város számára. Az pedig egy külön sajtótájékoztatót igényelne, hogy a parkolóház eredetileg 980 millió forintos becsült költségről indult, és a mai napon 1,6 milliárdnál tartunk, a plussz 200 milliót nem számítva - kesergett Mirkóczki.
De mikor is kezdődött a Bitskey Aladár Uszoda mellé tervezett parkolóház története? Orbán Viktor miniszterelnök még 2015-ben, Egerben közölte, hogy a város kap a kormánytól egy vízilabda- és úszóközpontot. Az egészre – a Bárány Uszoda azóta már elkészült felújításával együtt – közel bruttó 9 milliárd forint jutott. A központ legfőbb elemei: a már elkészült Bárány Uszoda, a felújításra kerülő Bitskey Aladár Uszoda, egy nagy parkolóház és egy edzőközpont, amihez sportszállodát is terveztek VIP-parkolóházzal.
A parkolási igényeket külön beruházásban megvalósuló parkolóház révén tervezték kielégíteni, 250 férőhellyel. A parkolóház helyét a Kertész utca és Frank Tivadar utca találkozásának déli oldalánál jelölték ki. Ám a tervvel már kezdetben volt egy bökkenő: az egri piac mellett felhúzott parkolóház kihasználtsága igencsak alul maradt a tervezetteknek, így a városnak rengeteg pénzébe kerül a nem rentábilis létesítmény fenntartása.
Mirkóczki egy idén áprilisi, még nem polgármesteri interjúban az Alfahírnek mesélt a helyzetről:
- Az egy konkrét merénylet Eger ellen, egy soha meg nem térülő beruházás, amihez csak „gratulálni” tudok Habis polgármester úrnak. A város fillérekért átadta a területet a beruházó offshore cégnek, akik az uniós pénzből túlárazott módon, lényegében önerő nélkül felépítették a parkolóházat. Ezután a város azt horror pénzért visszabérli, a szerződés lejárta után pedig vagy megveszi, vagy – a bérleti díjat a jegybanki kamattal növelve – újabb hosszú időre bérli. Én hiába tettem büntető feljelentést, hiába a nyilvánvaló korrupciós cselekmény, a hatóság bűncselekmény hiányában lezárta a nyomozást. A parkolóház minősége is kifogásolható: olyan szűkre szabtak mindent, hogy egy kevésbé rutinos vezetőnek nem javaslom, hogy a földszinten túlmerészkedjen, mert meg fogja törni az autóját. - mondta akkor Mirkóczki.
Mindezek fényében már a kezdet kezdetén, 2015-ben gyanúsan lehetett méregetni az új beruházást, de ha már Orbán megígérte, nagyot álmodott a városvezetés, de persze ezt már Eger saját zsebből fizette. Az eredetileg tervezett 980 millió forintos költség szépen felkúszott 1,6 milliárdra. Hogy mitől? Ez egyelőre rejtély, azt csak a beruházás eddigi dokumentációjának áttekintésével fogja megismerni az új városvezetés. A Fidesz-kompatibilis Eger Híreken ezekkel a szavakkal dobolták ki a terveket:
"Az új parkolóház jellemzője lesz, hogy egy speciális technológia révén előre gyártott elemeket használva csak az épület határoló vonalain lesznek oszlopok, ezzel kényelmessé téve a parkolást és a házon belül való közlekedést. A telekadottságok itt jóval kedvezőbbek, mint például a Katona téri parkolóház esetében, ezért van arra lehetőség, hogy az épület ilyen formában és technológiai megoldással épülhessen meg. - írták akkor, arról nem ejtve szót, hogy ez a csodálatos megoldás miért drágítja meg ennyire az építkezést.
Az viszont, hogy egyszerűen elfelejtették figyelembe venni a terület elektromos hálózatát, vagy legalább előzetesen kikérni az ÉMÁSZ szakvéleményét, arra utal, hogy az önkormányzati választásokhoz közeledve a lehető leghamarabb el akarták indítani a látványberuházást, mintegy Habis László polgármester és a Fidesz alkalmasságát bizonyítva. Ez nem igazán jött be.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!