Ezt nem láttuk jönni! Bazi jó versekké változott az Eger feletti csoda
Verseket kértünk, újabb csodákat kaptunk. Köszönjük!
Hétfőn írtunk egy cikket, amelyben nem is a szöveg volt a lényeg, hanem egy videó, amelyet Mocsári Balázs készített és amelyen az látható, hogyan lepi el a ködtenger Egert. A videó hangulata annyira magával ragadó, hogy rögtön az jutott az eszünkbe, hogy a közel 4 perces képsor versért kiált. Ezért bátorkodtunk jelezni, ha van, akit megihlet a videó, és verset írni van kedve a témában, ne habozzon, küldje el nekünk a remekművet. Ez volt az a videó:
Ha fogadni kellett volna, hogy kapunk-e verset, verseket, nem biztos, hogy sok pénzt tettünk volna rá, de rosszul tettük volna, hiszen két remek költemény landolt hétfő este óta az elektronikus levelesládánkban. Remek szövegek érkeztek, meglepődtünk már azon is, hogy kaptunk verseket, majd azon is, hogy összességében milyen jókat. Mocsári Balázs sem volt ezzel másként, aki az Egri Ügyeknek elmondta: "Nagyon örülök, hogy ilyen sok embert megmozgatnak fotóim, videóim. Hálás vagyok a sok-sok reakcióért és hozzászólásért, ami azt mutatja, hogy nem hiábavaló a művészetem. Az Eged-hegyről készült nagyszabású time-lapse videómra beérkezett versek pedig kellemesen megleptek. Jó érzés, hogy másoknak is ihletet tudok adni alkotásaimmal, másokat is tudok motiválni képeimmel! Úgy gondoltuk, a versek megérdemlik, hogy a videóhoz kapcsolva egy külön megjelenést kapjanak! Ezért elkészítettem egy-egy rövidített változatot is. Ezúton köszönöm az alkotóknak!"
Először Vasas Marianna küldte el nekünk a versét, íme:
Egedi csodák
Egy másik életérzés fogad itt,
hegység fölé sejtelem lopakszik.
Akár tenger, hullámzik felhők teste,
amint a lélek rásimul Egedre.
Burjánzó ég-indák árasztják
a mondhatatlan harmóniát.
Az égbolt keze más ecsetet fog –
látod már? Ború mécse ellobog.
Mintha meséből léptek volna elő
a színek, úgy kavargatja a szellő
árnyalatait, mégsem hivalkodnak,
mint a rejtett kincsek, csöndben vannak.
Eger misztikus miliője hatja át
domború álmok itteni lenyomatát.
… S a habfehér fellegek csak vonulnak,
terjesztik igazát a Túlontúlnak.
Ahogy a dolguk, mennek, menetelnek tovább,
továbbörökítik a nagy-egedi csodát.
Maradj még! – e hegy ringató hanggal súgja,
és Te hallgatni fogsz rá újra és újra.
Majd jött Sivák Norbert Roland költeménye, amelyet mi láttunk el címmel:
Néma hullámok
Mintha óceán partján állanék
Bár itt néma hullámok erednek
Csak hófehér tajtékuk csapódik
hangtalan a magasló Egednek
S én idefenn, a hegynek csúcsán
Szinte látom a bolyongó hajót
De csak a köd, mi játszik énvelem
Csalva jóvá rosszat, s rosszá a jót.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!