Év végére készülhet el 330 milliós uniós támogatásból az új orvosi rendelő Lajosvárosban

A Fidesz által ostorozott Brüsszel finanszírozza az építkezést, de az egri önkormányzat is rakott hozzá egy nagyobb összeget.
Eger déli városrészében, Lajosvárosban, a Köztársaság téren épül városunk legmodernebb egészségügyi ellátó intézménye - olvasható Eger önkormányzatának közleményében, ami úgy fogalmaz: az itt élő családok egy kifejezetten e célra kialakított, 21. századi komplexumban vehetik igénybe az egészségügyi alapellátást, legyen szó gyermekekről, védőnői tanácsadásról, vagy felnőtt páciensekről.
Eger Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (vagyis az Európai Unió költségvetéséből finanszírozott program) keretében a „Lajosvárosban, a Köztársasági téren komplex egészségügyi központ fejlesztése című” projekt megvalósításához 330 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert el, melyhez 44,3 millió Ft kiegészítő forrást biztosít. A fejlesztési program teljes összege így meghaladja a 374 millió Ft-ot.
A kivitelező 2018. decemberében vette át a munkaterületet, s a kivitelezés várhatóan ez év végén befejeződik. Az épülő egészségügyi központban egy helyen működik majd a Lajosvárost ellátó két felnőtt háziorvosi- (20-as és 14-es körzet) és két gyermekorvosi körzeti rendelő (8-as és 11-es), valamint a védőnői tanácsadást ellátó szakmai csoport (I-es és II-es körzet) is. Az építési terület 2846 négyzetméter, a megvalósuló komplexum nettó alapterülete 444,6 négyzetméter.
Az önkormányzat a Lajosvárost érintő két (összesen több mint 800 millió Ft értékű) beruházás létrejötte érdekében 100 milliós hitelfelvételt is vállal. A városrész orvosi rendelői általában társasházak aljában működnek, adottságaikból fakadóan nem képesek arra, hogy 21. századi színvonalon lássák el az érintett egri lakosokat. A két felnőtt orvosi körzet összesen csaknem 5500 főt lát el, míg az érintett gyermekorvosok több mint ezer gyermek gyógyítását végzik. A teljesen akadálymentes épület környezetében 23 db parkolót épít a kivitelező, melyben természetesen akadálymentes várakozóhely is lesz.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!