2024. április 19., Emma

Eger ügye

Elmarad a 2020-as Kaláka Fesztivál Egerben

2019.11.30. 00:00

Jövőre rendezik meg azzal a műsorral, amit erre az évre terveztek.

 

A koronavírus-járvány miatt egymás után mondják le a tavaszra és nyárra tervezett rendezvényeket. Portálunk nemrég utánajárt, hogy mi a helyzet Egerben, és mások mellett a Kaláka Fesztivál szervezőit is megkerestük. Marosi Veronika, az egyik főszervező akkor még azt nyilatkozta, van remény rá, hogy idén sem marad el a fesztivál, és egy hónap múlva derül ki, hogy mi lesz a terveikből.

 

A rendezvény sorsa azonban végül is kicsivel több, mint egy héttel később eldőlt. Marosi Veronika a heol.hu-val azt közölte, hogy 2020-ban nem lesz Kaláka Fesztivál:

 

Úgy döntöttünk, hogy a fesztivált az eredetileg elképzelt időpontban nem rendezzük meg. Az eseményt idén nem tudjuk pótolni, de úgy tervezzük, jövőre egy az egyben ezt a műsort játsszuk le, remélhetőleg minden résztvevőnek megfelelő lesz. Így senkiről nem marad le a közönség, csak egy évet kell várni rájuk

 

– idézi a portál a szervezőt. Az idei programban a házigazda Kaláka mellett többek között Palya Bea, a Magna Cum Laude, Novák Péter és az Etnofon, valamint Sebestyén Márta fellépése is szerepelt, így ha minden jól megy, őket hallgathatja meg a közönség 2021-ben.

 

Fotó: mindenamieger.blogspot.com

 

A másik két nagy nyári rendezvényt azonban még megtarthatják idén. A Feszt!Eger nevű fesztivál szervezői azt közölte az Egri Ügyekkel, hogy a Losonczy-völgybe tervezett eseményt az eredeti tervek szerint egészen biztosan nem rendezik meg, és az esetleges új időpontról is csupán annyit közöltek, hogy "egyeztetés alatt van".

 

Az Egri Bikavér Ünnepet sem rendezik meg az eredetileg tervezett időpontban. Eger Város Hegyközségének vezetője, Tarsoly József azt nyilatkozta portálunknak, hogy az augusztus 20-ai héten szeretnék pótolni a nagy tradíciókkal bíró rendezvényt, de csak április végén döntenek az új időpontról. Az eredetileg tervezett program azonban emiatt változhat, mert lehet, hogy nem minden fellépő tudja vállalni a fellépést augusztusban is, emellett olyan művészek is eljöhetnek, akikkel korábban nem sikerült megállapodni.

 

A koronavírus árnyékában - Mi lesz így a nyárra tervezett egri nagy rendezvényekkel?

 

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló