2024. május 8., Mihály

Eger ügye

#eger #ellenzéki összefogás #kampány #aláírásgyűjtés #népszavazás #választási program #bérlakások

Így áll a népszavazási aláírásgyűjtés az egri körzetben – VIDEÓ

Barna Benedek 2022.01.04. 16:14

Évadnyitó sajtótájékoztatót tartottak az egyesült ellenzék képviselői a Dobó téren. Szó volt az ellenzéki lakhatási tervekről és a népszavazási aláírásgyűjtés állásáról is.

 

Ahogy hétfői cikkünkban is megírtuk, a napokban újra aktivizálja magát az ellenzék Egerben is: folytatódik a népszavazási aláírásgyűjtés, és országos politikusok is érkeznek a városba. Az évadnyitó sajtótájékoztatót kedden tartották, a Dobó téren.

 

Tóth Bertalan MSZP-elnök az ellenzéki választási programban szereplő, lakhatással kapcsolatos terveket ismertette. Elmondta:

országos bérlakásépítés programot akarnak indítani, amelynek keretében országos szinten évente 10-15 ezer lakást szeretnének megépíteni.

Hangsúlyozta, hogy ezt az önkormányzatok bevonásával tennék, azaz "nem egy állami vízfej adja a megrendeléseket".

 

A szocialista politikus szerint a jelenlegi támogatási rendszerben nagyon sok fiatal nem kap segítséget. Megjegyezte: a népszavazás a fiatalok lakhatásához is kapcsolódik, hiszen az egyik kérdés arról szól, hogy megépüljön-e a kínai Fudan Egyetem buddapesti campusa a tervezett Diákváros helyén, amely a fővárosban tanulóknak biztosítana kollégiumi szobákat.

Az ellenzéki program másik fontos részének nevezte a "meglévő épületállomány energetikai felújításának", azaz a szigetelésnek, a nyílászárók cseréjének és korszerűsítésének támogatását.

Mint mondta, ez egy szociális és zöld programpont, hiszen ezen felújítások révén 30-40 százalékkal csökkenhet a rezsi, és visszaesik az épületek kibocsátás is (hiszen a korszerűsített lakásokban kevesebb fűtésre van szükség).

 

Ezt követően az egri körzetben közös ellenzéki jelöltként induló Berecz Mátyás vette át a szót, aki a népszavazási kérdésekről beszélt. Mint mondta, két fontos, releváns ügyről van szó: a kínai egyetem építése mellett az álláskeresési járadék folyósításának meghosszabbításáról akarják megkérdezni az embereket, utóbbi a járvány okozta szociális válság miatt nagyon aktuális kérdés.

Az ellentéki összefogás fontosnak tartja azt, hogy a társadalommal fontos kérdésekbenben egyeztessenek, ne pedig valamilyen alibi konzultációval, alibi kérdésekkel próbáljuk eljátszani a demokráciát

– fogalmazott az ellenzéki politikus.

 

Berecz Mátyás köszönetet mondott az aktivistáknak, akik a nagy hidegben is kint voltak a standokkal a szignókat gyűjteni. Egyúttal elmondta:

mostanáig a választókerületben bekalkulált aláírásoknak nagyjából a felét gyűjtötték össze, körülbelül 800-nál tartanak.

Hozzátette: reméli, hogy hamarosan meglesz a kellő mennyiségű szignó.

 

A teljes sajtótájékoztató alább megtekinthető:

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló