Skip to main content
2025. május 17., Szombat, Paszkál névnap

2023. május 07. Vasárnap, 17:42 | Csarnó Ákos | Eger ügye

Egy hónap alatt sem volt képes senki megjavítani egy beszakadt csatornát Egerben, bele is hajtottak

A helyiek beszóltak.

FRISSÍTÉS!

Csoda történt! Egy nappal a cikk megejelenése után máris megjelentek a dolgozók, kedden pedig már használhatóvá vált az utca eleje! Írásunk erről itt olvasható.

Az egri Ceglédi utca elején egy csatorna (átfolyó-fedél) már lassan egy hónapja áll fedetlenül, csak néhány bólya és egy tábla jelzi, hogy lassan az autókkal, mert ott egy árok. 

Sajnos megtörtént olyan eset is, hogy a kihelyezett bólyák beleestek az árokba és az arra hajtók nem észlelve a bajt belehajtottak az árokba és úgy kellett kiemelni helyiek és arra járók segítségével a járművet.

 

Az ott lakók megelégelték és egy táblával jelezték, hogy mi a baj. Több helyi, környékbeli lakos is azt nyilatkozta portálunknak, hogy reggelente, a munkába menetel ideje alatt kész pokol a ki-be hajtás azon a részen, ugyanis a Régi cifrakapu utcára nemhogy balra, de jobbra is alig lehet ilyen körülmények között kikanyarodni.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!