Egri uszodabezárás: az úszók sem edzhetnek, de már megvan a megoldás

Budapesten kapnak edzéslehetőséget azok az olimpiára készülő úszók, akik eddig a koronavírus veszélye miatt bezárt egri Bitskey Aladár Uszodában tréningeztek.
Wladár Sándor, a Magyar Úszó Szövetség elnöke az SzPress Sporthírszolgálatnak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a Kovács Ottó vezette Egri Úszóklub versenyzőinek - köztük a junior világbajnok Holló Balázzsal és a kétszeres mellúszó magyar bajnok Békési Eszterrel - a Duna Arénában biztosítottak vízfelületet egészen addig, míg a hétvégén izraeli edzőtáborba indulnak.
"A szintén az olimpiai csapattagságért harcoló Szilágyi Liliánának és a versenyzőtársainak - Shane Tusup irányításával - a Tüske Uszodában sikerült edzéslehetőséget biztosítani" - mondta Wladár Sándor hangsúlyozva, hogy addig maradhatnak ott, amíg a Bitskey Aladár Uszoda újra megnyitja a kapuit, azaz megtörténik a bejelentett teljes vízcsere és az alapos fertőtlenítés.
Az egri létesítményt elővigyázatossági okokból zárták be, mivel a férfi vízilabdacsapat szombaton a koronavírus-járvány miatt karantén alá vont terület közelében, az észak-olaszországi Bresciában játszott Eurokupa-mérkőzést.
Mirkóczki az egri uszoda bezárásáról: A járvány megelőzése a cél, nem a sportolók akadályozása
Elővigyázatosságból záratta be ideiglenesen a Bitskey Aladár Uszodát az egri városvezető. Ahogy arról elsőként beszámoltunk, szerda reggel polgármesteri utasításra nem nyitott ki az egri Bitskey Aladár Uszoda. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a ZF-Eger pólósai kedden már edzettek a medencében azt követően, hogy az elmúlt hétvégén az észak-olaszországi Brescia városában játszott, amely a koronavírus-járvány miatt karantén alá vont térség közvetlen közelében van.
Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!