Skip to main content
2025. április 27., Vasárnap, Zita névnap

2021. aug. 18. Szerda, 20:50 | Barna Benedek | Eger ügye

Fél év alatt újulhat meg az egri Bitskey Uszoda teteje

A cserepek cseréje mellett megújul az uszoda bejárati lépcsője és az étterem homlokzata, és megoldódik a vízelvezetés is.

Az Egri Ügyek is megírta, hogy TAO-s és önkormányzati forrásból felújítják a Bitskey Aladár Uszoda épületének tetejét, amely az elmúlt évek során elég rossz állapotba került, a potyogó cserepek okozta balesetveszély miatt az udvar egy részét el is kellett keríteni.

A tetőcserepek egy technológiai hiba miatt mállottak, ennek kapcsán Beresnyák Gyula, az Eger Termál Kft. a TV Egernek úgy nyilatkozott:

Sajnos, mint utóbb kiderült, volt a cseréppel egy konstrukciós hiba, és az elsősorban téli, kedvezőtlen időjárási körülmények miatt a cserép hamar tönkrement, tehát szétfagyott, szétmállott, ami az utóbbi években már nyilvánvalóvá és láthatóvá is vált.

A hamarosan kezdődő felújítás részeként összesen 2000 négyzetméternyi terrakotta cserepet fognak lecserélni, ami a nagymedence feletti tető kivételével érinti a tanmedence, az étterem és az irodák feletti részeket is. A kivitelező 200 négyzetméteres szakaszonként halad majd, a megbontott részeket azonnal le is fedik, hogy egy esetleges eső ne okozhasson újabb károkat.

A tévé beszámolója szerint szerdán reggel a kivitelező cég már el is kezdte a munkálatokhoz szükséges állványzat összeszerelését. A riportban elhangzik: nagyjából fél évig tart majd a teljes felújítás. A közel 300 millió forintos beruházás részeként a cserepek cseréje mellett megújul az uszoda bejárati lépcsője és az étterem homlokzata is, valamint megoldódik a vízelvezetés.

Mivel a javításhoz pedig a belső tereket nem kell igénybe venni, így várhatóan sem a környék forgalmát, sem az uszoda nyitva tartását nem befolyásolja majd a munkavégzés.

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!