2024. március 29., Auguszta

Eger ügye

Jogerősen is bukta a pert Nyitrai Zsolt Eger alpolgármesterével szemben

2019.11.30. 00:00

A fideszes képviselő jóhírneve megsértése miatt perelte Berecz Mátyást.

 

Nagy port kavart még tavaly az akkori önkormányzati választási kampány alatt, hogy 2019. szeptember 20-án „50 millió Mirkóczki támogatójának! Így lett jelölt Berecz Mátyás” címmel megjelent egy írás az egerhirek.hu internetes portálon. Az írás szerint Berecz Mátyás jelenlegi alpolgármester, még a Vármúzeum igazgatójaként a beosztottjainak és magának – megfelelő szolgáltatás nélkül – jelentős összegű közpénzt juttatott.

 

Válaszul Bercz még ugyanezen a napon egy csípős bejegyzést tett közzé a saját facebook oldalán: „Elkezdődött a mocskolódás! Ez jár annak, aki nem hajlandó szolgai módon asszisztálni az egri vár fejlesztésére érkező 6 milliárd forint 20-30%-nak (ennyi a „hivatalosan” elfogadott kvóta J) elsikkasztásában. Habis László! Én Önnek 6 éven keresztül az egyik leglojálisabb beosztottja voltam. Nyitrai Zsolttal vívott háborújában mindig Ön, és a vár törvényes fenntartója, az önkormányzat mellett álltam. Pedig egyszerűbb és nyugodtabb lett volna az életem, ha, ahogy egy fideszes barátom tanácsolta: „hagyjad, hogy Nyitrai sarcolja a várat”. Nem hagytam. Nyitrai Zsolttal kialakult konfliktusomban végül Ön is cserben hagyott. Még segédkezett is abban, hogy Nyitrai és bandája megalázzon és elüldözzön a munkahelyemről, a Dobó István Vármúzeumból. Most itt van ez a cikk. De nem is vártam mást egy olyan embertől, aki a Városgondozás volt vezetőjét is rútul elárulta és hagyta, hogy Nyitrai pribékjei elüldözzék a városból, a családjával együtt. Habis László! Köszönöm a cikket, mert megerősített abban a meggyőződésemben, hogy Önnek és Nyitrai Zsolt bűnöző bandájának távoznia kell a városból. Természetesen a cikk minden egyes vádpontjára válaszolni fogok.”

 

Nyitrai Zsolt a bejegyezés miatt bírósághoz fordult, szerinte ugyanis Berecz megsértette a jóhírnevét, mert valótlanul állította, hogy az egri vár fejlesztésére érkező 6 milliárd forint 20-30 %-át az ő meghatározó szerepe mellett elsikkasztották, ebből pedig ő tisztességtelen hasznot húzott.

 

 

Az első fokú bíróság elutasította Nyitrai keresetét, ugyanis Berecz nem egy konkrét beruházással kapcsolatos konkrét bűncselekmény elkövetésével vádolta meg a Nyitrait. A sérelmezett közlésben csupán egy helyi közügyet érintő politikai véleményt fogalmazott meg, amelyet a választási kampány során a politikai riválisának, Habis Lászlónak címzett, és amellyel azon álláspontjának adott hangot, hogy az egri vár fejlesztésére szánt közpénzek elköltése nem minden esetben a közérdek alapján történt meg, ebben pedig Nyitrai negatív szerepet játszott.

 

Ezt az ítéletet Nyitrai megfellebbezte, azonban a Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta az elsőfokú ítéletet. A bíróság szerint a sérelmezett bejegyzés összességében nem több, mint a közlés közvetlen címzettjének, Habis Lászlónak a köztisztségre való alkalmassága tárgyában megfogalmazott politikai vélemény. A bejegyzés valójában csupán annyit fejez ki, hogy az egri vár fejlesztésére szánt közpénzek felhasználása nem megfelelően zajlott, hiszen ennek során nemcsak a közérdek érvényesült. A Nyitrai által sérelmezett közlés nem értékelhető másként, mint egy választási kampány során elhangzott, felfokozott és sarkos hangvételű, de csupán általánosságokat tartalmazó kritika, amely nem lépi át a közszereplőkkel szemben megengedett véleménynyilvánítás tág határait, így nem sérti a felperes személyiségi jogait.

Így tehát Nyitrai Zsoltnak és Berecz Mátyásnak is van most már hivatalos papírja arról, hogy Nyitrai jóhírneve nem sérült.

 

Pert bukott Nyitrai Zsolt az egri alpolgármesterrel szemben, több százezer forintot fizethet

A fideszes parlamenti képviselő jó hírneve megsértése miatt perelte be Berecz Mátyást. Pert nyert első fokon az Egységben a Városért frakciójának képviselője Nyitrai Zsolt ellen - közölte az egri közgyűlésben a tavalyi önkormányzati választások után többségbe került frakció sajtóirodája.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló