Skip to main content
2026. február 10., Kedd, Elvira névnap

2025. május 22. Csütörtök, 19:31 | Csarnó Ákos | Eger ügye

A Városi Civil Alapnak sikerült támogatnia Rák Sándorné irodalmi köre mögött álló egyesületet

Tavaly írtunk arról, hogy 2024 januárjában megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek       támogatása” című alprogram pályázati kiírásainak eredményei. Akkor több egri egyesület is kapott támogatást.

Most is eredményt hirdetett a kiíró és most is szerepelnek rajta egri és Heves megyei, Fideszhez közel álló szervezetek, párszázezertől tízmillió forintos támogatással egyaránt (itt lehet nézelődni). Az egri Lajosvárosi Keresztény Kulturális Egyesület (LAKK Egyesület) most 859 ezer forintot nyert el az Alap pénzéből.

A birosag.hu oldalon annyi szerepel, hogy az egyesület célja "Eger, ezen belül hangsúlyosan a Lajosváros városrész közösségének építése, a keresztény kultúra erősítése, vallási, kulturális és szabadidős programok megvalósítása, a helyi értékek bemutatása, generációk közötti kapcsolatok megteremtése, erősítése". A LAKK Egyesületről ezen felül pár információt még meg lehet megtudni az internetről, elsősorban azt, hogy Gömöri László alpolgármester az egyik alapítója.

Aztán azt is, amit az egri Fidesz osztott meg, még 2024-ben, hogy Rák Sándorné a Fidesz egyik helyi önkormányzati jelöltje lesz Egerben, aki többek között „tagja a Lajosvárosi Keresztény Kulturális Egyesület keretében működő Gárdonyi Géza Irodalmi Körnek„. 

Lapunk megkereste a LAKK Egyesület elnökét, Bérczessy Andrást, hogy Rák Sándorné ügyében van-e álláspontja az egyesületnek, tagja-e, és az irodalmi kör miként kapcsolódik az egyesülethez?

Az egyesület elnöke a következőket válaszolta: "A Lajosvárosi Keresztény Kultúráért Egyesület értékrendjével szembemegy minden kirekesztő, megbélyegző megnyilvánulás, s ezt érvényesnek tartjuk tagjainkra, támogatóinkra, így a kulturális programokat szervező Gárdonyi Géza Irodalmi Körben tevékenykedőkre is."

A Városi Civil Alap – a korábban hazánkból kiebrudalt Norvég Alap helyett – osztja legnagyobb részt a kormányközeli szervezeteknek a támogatást, így nem csoda, ha az egri egyesület is kapott támogatást. Az azonban nem világos, hogy miként adhatott támogatást az egyesületnek a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., ezért kérdéssel fordulunk irányukba, amint kapunk tájékoztatást, azt közreadjuk.

A listán szereplőkről később bővebben fogunk írni.

indexkép: Egriu Fidesz facebook


Kapcsolódó cikkek

Kedden tartotta soron következő ülését az egri Közgyűlés Kulturális és Idegenforgalmi Bizottsága, azonban azon annak „visszahívott” elnöke, Rák Sándorné nem vett részt. Ő az a képviselő, aki antisz...
Döbbenetes posztot helyezett ki Dr. Rák Sándorné, egri fideszes képviseló, aki ráadásul a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke is egyben. A poszt a napokban előtérbe kerülő Dobrev Klárát p...

Ne maradjon le a legfrissebb hírekről, kövessen bennünket az EGRI ÜGYEK Google Hírek oldalán!