2024. április 19., Emma

Eger ügye

#eger #börtön a városért

A jövőben is takarítják majd az egri köztereket a helyi börtön elítéltjei

Barna Benedek 2021.08.24. 19:25

Hétfőn a Bikavér Ünnep helyszínén dolgoztak.

 

A Börtön a városért program részeként hétfőn nyolc fogvatartott végzett parkgondozási feladatokat a napokban kezdődő Egri Bikavér Ünnep helyszínén, az Érsekkertben – számolt be a TV Eger.

 

Már hagyománynak számít, hogy a nagyobb rendezvények előtt a programban részt vevő elítéltek teszik rendbe az azoknak helyt adó köztereket. Simon Tamás, a Heves Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet sajtóreferense a tévének nyilatkozva elmondta: az elmúlt évek során már több mint 100 alkalommal vettek részt Eger megszépítésében. Hozzátette: 2008-ban indított program célja, hogy erősíte az intézet és a fogvatartottak közösségi szerepválalását, illetve hogy elősegítse a rabok reintegrációját.

 

Mirkóczki Ádám polgármester elmondta, hogy a kezdeményezést a jövőben is szeretnék folytatni, már több helyszínt is egyeztettek az Intézettel, ahol a Börtön a városért programban részt vevők végeznék a tisztítási feladatokat. Bíznak benne, hogy a járványhelyzet alakulása lehetővé teszi majd a program folytatását Eger több pontján is.

 

Csatlakozzon Eger legnagyobb online közösségéhez, legyen tagja tematikus Facebook-csoportjainknak is! Találkozzunk az Egri ügyek csoportban is, már csak egy kattintás!
Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló