2024. március 28., Gedeon Johanna

Környék ügye

Halpusztulás: Mészáros Lőrincék mérgezték Visontánál a Bene-patakot és így a Tarnát

2019.11.30. 00:00

A Belügyminiszter erősítette meg a természetkárosítást.

 

Még július végén tudtuk meg és közöltük elsőként, hogy a Bene-patakba, és onnan a Tarnába ismeretlen eredetű mérgező anyag kerülhetett, ami jelentős mértékű halpusztulást okozhatott, a Bene-patak partján sok haltetemet is találtak. A Tarna a Zagyvába ömlik, ami pedig a Tiszába, szóval a helyzet igencsak veszélyes volt az élővilágra.

 

Ahogy írtuk, a Bene-patak körzetében jelentős ipari tevékenység zajlik. A patak mentén található Visonta közelében van a Mészáros Lőrinc érdekeltségének többségi tulajdonában lévő Mátrai Erőmű, valamint a közelben van a szintén a felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó Viresol Kft. üzeme, ahol a búza feldolgozása során keményítőt, valamint takarmány-termékeket állítanak elő.

 

A Bene-patak Mátrafürednél 

 

 

Amikor a megyei katasztrófavédelemnél rákérdeztünk, először azt a választ kaptuk, hogy még vizsgálódnak, majd azt közölték, hogy

 

„A már meglévő vizsgálati eredmények alapján a halpusztulást nem vegyi anyag okozta, hanem nagy valószínűséggel az érintett vízfolyásokba került szerves anyag idézett elő oxigénhiányos állapotot. Ilyen szerves anyag lehetett például a mezőgazdasági területeken kiszórt trágya is”.

 

A napi.hu nemrég megjelent beszámolója szerint Pintér Sándor belügyminiszter kissé árnyalta a képet azzal, hogy Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője írásbeli kérdésére válaszolva közölte: 

 

a szennyezés a hatósági bejárást követően tett megállapítások alapján a Mátrai Erőmű Zrt. területéről, az üzemeltetésében lévő Özse-völgyi tározóból ered. Ebbe a tározóba vezeti ipari szennyvizét, továbbá a telephelyén összegyűlt csapadékvizét az ügyben szintén érintett Viresol Kft.

 

A Mátrai Erőmű többségi tulajdonosa a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Opus Global Nyrt., mint ahogy a gabonafeldolgozással foglalkozó Viresol Kft.-nek is.

 

A Viresol átadójára a miniszterelnök is elment. Fotó: Orbán Viktor Facebook-oldala 

 

A belügyminiszter egyébként még azt is leírta, hogy a vízszennyezés miatt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vízvédelmi hatósági eljárást indított, míg a szabálytalan hulladéktárolás miatt a Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala a hulladékok haladéktalan elszállítására kötelezte a Viresol Kft.-t. A hatóság és a kárelhárítást végző vízügyi igazgatóság azonnal elrendelte a vízminőség-védelmi fokozatot, valamint intézkedett a bekövetkezett károk mérséklése és a további károk megelőzése érdekében.

 

Súlyos szennyezés, tömeges halpusztulás történt a Bene-patakban és a Tarnán

A hatóságok még vizsgálják, milyen anyag és honnan került az élővízbe. Súlyos környezetszennyezés hírei jutottak el az Egri Ügyek szerkesztőségébe a csütörtöki nap folyamán. Úgy értesültünk, hogy a Bene-patakba, és onnan a Tarnába ismeretlen eredetű mérgező anyag kerülhetett, ami jelentős mértékű halpusztulást okozhatott. A Bene-patak partján, Visontánál sok haltetemet találtak.

 

Van egy jó sztorija, témajavaslata, de félti a névtelenségét?
Küldje el biztonságos csatornánkon, így garantáltan inkognitóban marad!
Köszönjük, ha hozzászól a cikkhez, de kérjük, ezt kulturált formában tegye!

További hírek

Friss cikkeink a rovatból

Címoldalról ajánljuk

Még egy kis olvasnivaló