Lázár János Egerben járt és a fideszesek lelkét ápolta
Képzeljünk el egy nagyfejest Gül baba kertjében, a rózsák között. Aztán képzeljük el ugyanőt rakétavetők gyűrűjében. Melyik közelítene inkább a valósághoz?
Nyilván az utóbbi, hiszen a kert védelmére hivatkozó nagyfejesek leginkább mások kertjének eltiprásában érdekeltek.
Formailag nem erről, nem is e témakörről szól a most mozikba kerülő, 93 perces angol dokumentumfilm, A modern kert festői – Monet-tól Matisse-ig címmel. Ugyanakkor rendezője, David Bickerstaff remek érzékkel ismerte fel, hogy a festészet ragyogó szemüvegén át üzenhet egyre sivárabb korunknak.
Exhibition: A modern kert festői: Monet-tól Matisse-ig - 2022 július 28-tól a mozikban!
A kert a modern festészet fontos témája, ihlető forrása. A londoni Royal Academy of Arts 2016-os kiállítása mintegy 120 remekmű segítségével mutatja be e köz...
Érdekes történelmi paradoxon,hogy a humanizmus hanyatlása idején elemi igény jelentkezik a minőségi, más szóval magaskultúra iránt. Bickerstaffot láthatóan izgatta a kérdés, ezért úgy közelített a témához, hogy abba saját véleményét is beleszőhesse.
A filmben láthatjuk, hogy a korszak alkotói közül Claude Monet volt a virágoskert legnagyobb festője, de ott nyomult mellette a zseniális Van Gogh. Vagy Pissarro, Matisse, Nolde és Kandinszkij. Ahogy művészetükről és a kertek kapcsolatáról szólnak a filmben a szakértők, az legalább olyan lenyűgöző, mint maga a virágoskert (egyikük neve, egy hölgyé, gyanúsan cseng - Kovats).
A film főszereplője Claude Monet, az impresszionizmus atyja és zászlósa. Aki mindig is imádta a természetet. A filmvászonra vetített, ma is különleges látványt nyújtó Givenry-kertje káprázatos absztrakcióként jelenik meg egy másik, a festői vásznán.
Egy ízben azt mondta népes családja előtt: „A festészeten és a kertészkedésen kívül nem értek semmihez".
A művész a kertjét az I. világháború kitörése után is gondozta, holott a front mindössze 50-60 kilométerre volt tőle. Azt tette, amit kellett: festett, ez volt az ő „katonasága".
A film apropójául szolgáló, 2016-os kiállítás a londoni Királyi Művészeti Akadémián fő szenzációja a háború alatt (is) festett, 13 méter hosszú Agapanthus-triptichonja volt.
A háború erős nyomott hagyott a gigantikus művön. Monet a nílusi vízililiomokat ábrázoló panorámaképet 1915-től 1926-ig, haláláig festette és lényegében ez volt a személyes válasza a háború tragédiájára. Érdekesség, hogy a művet 1950-ben szétdarabolták, újraegyesítése ezen a kiállításon történt meg.
De mi az a többlet, amit a rendező nem csak nyugtáz, de elénk is tár?
Monet és az őt gyakran meglátogató, mi több, őt megfestő barátja, Pierre-Auguste Renoir többször is azon elmélkedett, hogy mennyire változik a kert, ha más és más napszakban szemléljük.
Monet egy témára számos variációt festett: reggel, délben, este és a köztes időkben. Az eredmény megdöbbentette, mivel egészen más struktúrák bontakoznak ki ugyanazon szemszögből, de eltérő fényviszonyok mellett.
Ez arra a felismerésre vezette, hogy semmi sem állandó, még imádott kertje sem. Hiszen minden a fény véletlenszerű játékán múlik. Elég egy kis bárányfelhő és a liliom máris más arcot mutat. Ezzel egy újabb árnyalat jelenik meg a palettán. Ezt a filozófiát azonban nem vitte végig, megelégedett a változó kert változó megfestésével.
De akadtak, akik tovább kutatták a nagy titkot, például Van Gogh.
Ő ugyan nem tűnik fel képeivel a filmen, de mégis végig ott van Monet mellett. Van Gogh egyik ismert és fura szokása volt – sok más mellett – hogy „az ordítóan fájó, napfényes nyári reggeleken" szó szerint meghempergett a napsugarakban, valójában a szántóföld, a rét (virág)porában. Hogy magába szívja a természet őserejét.
Monet ezt polgári módon élte meg: nála a virág változása a színek változása, mindez pedig egy másik, magasabb minőség előszobája. A hétköznapokban számos gyermeket nevelt feleségével. Álló nap ültetett és öntözött, vagy a kor neves személyiségeit fogadta.
Még a francia miniszterelnököt, Clemenceaut is.
Egy biztos, a szem és az elme harmonikus egyensúlya Monet személyiségének és művészetének egyik alappillére volt. Ezért is tudta az impresszionizmust gyökereztetni, amely aztán máig ható művészettörténeti irányzattá lett. Példáját sokan követték, a múlt század elején már számos kert virágzott – a kultúrában is.
A rendező bár nem tesz közvetlen utalásokat, végig megmarad a dokumentumfilmes műfaj kötelmeinél, azért néha mégis „kibeszél" a filmből. Sejteti, hogy aki a virágot szereti, az rossz ember nem lehet. De hát vannak rossz emberek is. Ők a „pipacsok".
A virág pipacsok szépnek tűnnek, de ha nem figyelünk, akkor gyomként lepik el a gondozott, liliomos sétányt. Permetezéssel, kapálással tehetünk ellenük. De mi legyen a „pipacsfejű rosszakkal"?
Ők ellen csak egyvalami hatásos – a műveltség.
(Via ugytudjuk.hu)
